Nyílt levél Kovács Andrásnak

„Az alapreakcióm a cikkeddel kapcsolatban: egyik szemem sír, másik nevet.

Nevet: három éve dolgozom különböző szinteken azon, hogy állóvizet kavarjak, nagy kanállal. Ennél nagyobbat még sosem sikerült, bár most teljesen akaratlanul. Hála Gergőnek, aki szinte változatlanul közölte a cikket, és hála Neked, hogy úgy tűnik szintén totál kiakadtál, hogy idézzem a borászainkkal kapcsolatod szavaid.

Sír: ugyanarról beszélünk, ugyanaz a célunk mégis jó magyar szokás szerint elveszünk a személyes öntudatban és – szerintem – vélt sérelmekben. Szerencsére az elmúlt 3 év, és a 40+ maxiöntudatos, alkotó emberrel (= somlói borásszal) való együtt dolgozás engem már megtanított egy nagyon fontos dologra, és ez az egymás munkája iránti tisztelet.

Ezért most nagy tisztelettel, de azért kicsit határozottabban is, mint Gergő cikkében, szeretném tisztázni a félreértéseket.

Legfontosabb: nem értem a felháborodásod okát. Szólásszabadságot kiáltasz, miközben támadással vádolsz engem egy összességében teljesen másról szóló cikkben lévő egyetlen bekezdésért, ami úgy kezdődik: »én hogy éltem meg a Gellértet« és hogy »az én személyes véleményem«. Hogy más a Te válaszcikked ahhoz akkor most, hogy a »somlói borászok nem bírják a kritikát«? Hogy is van ez, hogy te (bárki) leírhatod a szólásszabadság jegyében, hogy szerinte egy bor büdös, de én nem, hogy szerintem nem egységesek a kritikáitok? Alternatíva: az általam oly kevéssé ismert magyar boréletben van egy szabály, hogy a kritikusokkal kötelező egyetérteni, Mea Culpa, ne olvass tovább.”