Somlai széljegyzet

„Nem elég amúgy az idézett nyilatkozat, de az idei beszámolónk utórengései még mindig napirenden tartják a témát. Talán ezért a túlzott érzékenység, értetlenség, ami ennek a posztnak a megírására sarkalt. Történt ugyanis, hogy az egyik büszke termelő véleményünkért – persze informális csatornákon – perrel fenyegetett meg bennünket. (...)

Nem nagyon beszélünk erről ugyan, de Somló nagyon súlyos alkotói válságban van. Mindannyian sejtjük, talán tudjuk is, hogy Somló Magyarország egyik legkiválóbb adottságú szőlőtermő területe. A helynek őrületes varázsa van, ha ott jársz, biztosan beszippant. Ennek ellenére a borvidéknek máig NEM sikerült referenciaborokat letennie az asztalra, nemhogy évről évre nincs egy-egy komoly, nemzetközi szintű tétel, de akár hosszabb időre visszanézve is óriási a hiányérzet. Somló nem hogy nagy borokat, de egy tisztességes alapszínvonalat is csak ritkán képes megugrani (természetesen nem arról a maroknyi termelőről van szó, aki technológiailag tiszta bort készít!). És ezt most már második éve, ország-világ előtt tudományosan is sikerült bizonyítani ezzel a kóstolóval.

Amúgy az, amit Cartwright Éva nyilatkozott, nem csak bődületesen inkorrekt, de más okán sem igaz. Mi, »borszakítészek« vajon tényleg arra vágyunk, hogy a somlai annyira eltávolodjon évszázados gyökereitől, hogy ne tudjuk megkülönböztetni holmi újvilági pancsolmánytól? Mi tényleg akkora barmok vagyunk, hogy Somlai olaszrizling helyett egy chilei chardonnay-ra számítottunk? Ezt kértük volna számon a jó öreg tanúhegyen? De Cartwright Éva és a magukat sértve érző termelők szerint az irány jó, teljesen mindegy, ki és miről hadovál, a kritizált borokat így is keresik és viszik a fogyasztók. És ez a mérce, ha valami egyáltalán. Pontosan úgy, ahogy az oxidált szamorodni és a 349Ft-os Egri Bikavér is – ízvilág-jellegzetességek ide vagy oda – a hazai borkultúra fokmérői, hiszen milliós palackszámban tűnnek el jó magyar torkokban.

Somló tehát megérkezett. A termelők már mindent tudnak, keményen melóznak és köszönik, kiválóan érzik magukat. A borok elfogynak, az évezredes terroir meg magától dolgozik a lábuk alatt. Nyughasson hát mindenki, pofátok alapállásban, műborivó senkiháziak.

Egyet azonban ne feledjetek, jó Elvtársak. És jól tudják ezt a somlaiak, de már az ókori görögöknek sem volt igazi újdonság:

Csak a rossz bornak nem kell a kritika.”