Kétségtelen, hogy az államnak be kell avatkoznia a piaci folyamatokba, de ezt nem a nemzeti burzsoázia, hanem a magyar munkavállalók érdekében kell megtenni.
A szerző az LMP II. kerületi önkormányzati képviselője.
A Mandineren megjelent „Kapitalizmus magyar módra: innen merre van előre?” című írásában Bencsik Gábor, a vita fontosságának kifejtése után, ha jól értettem, azzal érvel, hogy ötven év Magyarországra kényszerített kommunizmus miatt a magyar piaci szereplők hátránnyal indulnak a nyugat-európaiakkal szemben, ezért az államnak be kell avatkoznia a közöttük lévő versenybe. Így a profit nem kerül külföldre, de sajnos ez korrupcióval is jár. Ezzel az érveléssel a Magyar Krónika főszerkesztője a kormány elmúlt öt éves gazdaságpolitikáját támasztja alá, mely szerint a magyar oligarchák feltőkésítése nemzeti érdek, és a „szabad” piaci versenyt torzítani kell itthon. Ezt Gyurcsány Ferenc April Foley-hoz intézett egy mondatával egyetértésben teszi (de nem úgy), mely szerint Magyarország még nem érett meg a piaci versenyhez.
A legnagyobb probléma Bencsik Gábor érvelésével az, hogy Gyurcsány Ferenchez hasonlóan idealista képet alkot a „Nyugatról”. Úgy tesz, mintha a piacba való beavatkozás csak a félperiféria országai számára lenne kényszer, és nem a „Nyugat” évszázados gyakorlatáról beszélnénk. Ugyanis a piac torzítása nem „előfordul” a „fejlett” piacgazdaságokban, hanem ez a nyugati piacgazdaságok egyik fundamentuma. Példákat mindannyian tudnák sorolni, de kezdjük a legnagyobbal: a kukorica-etanol állami támogatásával az Egyesült Államokban.
Ez 2011-ig 6 millió dollárt jelentett az éves költségvetésből, 2014-ben ez 3,3 millió dollár. Ez, neoliberális nyelvezettel mondva, azt jelenti, hogy az amerikai központi költségvetés mesterségesen lenyomja az etanol árát, amit utána exportálnak, míg az import bioüzemanyagra jelentős vámot terhelnek, ezzel „torzítják a piacot”. (Seres László felháborodott cikke a témában még várat magára.) Így az, hogy Magyarországon vannak különadók és a piac egyéb módokon „torzul”, nem nóvum. Ami nóvum, az ugyanakkor a közbeszerzések és különböző piacok „nemzeti nagytőkének” való kijátszása, legyen az a Közgép vagy a Vajna-féle szerencsejáték-üzlet. Ezeket azzal az érvvel kell elfogadni Bencsik szerint, hogy bár korrupciót szül, de legalább a haszon itt marad.
Pedig ezeket a nemzeti nagytőkés szereplőket nem szabad a külföldi nagytőkétől elhatárolva nézni, hiszen a tőkének, mint tudjuk, nincs útlevele. Ha megnézzük az Orbán-Simicska háború előtti, például a 2013-as közbeszerzéseket, látjuk, hogy nem a Közgép, hanem a Strabag nyerte a legtöbbet kb. 580 milliárd értékben, a második a Közgép 491 milliárddal és a harmadik a Sweitelsky 396 milliárddal. De ami az igazán fontos, az az, hogy ezek a számok igazából semmit sem jelentenek, hiszen ezeket az állami megrendeléseket szinte mind konzorciumban nyerték meg. Így hát a nemzeti burzsóázia építése közben azért a kormány egyszerre építi a nemzetközi burzsoáziát is. Ezek a számok talán arra is rávilágítanak, hogy öt éves kormányzás alatt a Strabag Demokraták Szövetsége ügyében az elszámoltatás miért maradt el.
A nemzeti burzsoázia feltőkésítése ráadásul nem jelenti azt, hogy feltétlenül közelítené hazánk kiinduló pontját a „fejlett” Nyugathoz, hiszen ami fontosabb a nemzetgazdaság számára, az a magyar munkavállalók versenyhelyzete az EU közös piacán a többi munkavállalóval. Ebben a versenyben pedig két stratégiát lehet választani: vagy a munkaerő és az energia árát lenyomva a külföldi multiknak megágyazva lehet versenyelőnyhöz jutni; vagy pedig a munkaerő minőségét fejlesztve az oktatás és a kutatás-fejlesztésre való forrásokat megemelve, olyan magas hozzáadott értékű munkaerő kialakítását elősegíteni, ami megéri a magasabb árat. A kormány itt az elsőt választotta, annyira, hogy stratégiai megállapodásokkal mondja fel a közteherviselést a multikra vonatkozóan. Ez pont, hogy olyan intézkedés ami, Bencsik Gábor érvelésével ellentétben nemhogy gátolná, hogy a „munkával megtermelt értéktöbblet a szegény országokból a gazdag országokba áramoljon”, hanem ezt elősegíti.
Így az a döntési helyzet, amit Bencsik Gábor elénk tár, mely szerint vagy beavatkozunk a „szabad” piacba, de akkor együtt kell élnünk a korrupcióval; vagy pedig nem avatkozunk be, de akkor leszakadunk, hamis. Ugyanis, bár az kétségtelen, hogy az államnak be kell avatkoznia a piaci folyamatokba, de ezt nem a nemzeti burzsoázia, hanem a magyar munkavállalók érdekében kell megtenni. Lehet ezt demagógiának hívni, de nem attól lesz kevésbé kiszolgáltatott az ország a nemzetközi munkamegosztásban, hogy magyar kezében van a kaszinóhálózat, miközben az idetelepült multik nem fizetnek évekig adót. Ugyanis a korrupcióra nem mentség sem a közös piac alkalmatlansága az európai periféria felzárkóztatására, sem pedig ötven év kommunizmus.
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Hiperinfláció és államcsőd – „csak” ilyen következményei lehetnek, ha megvalósul a Magyar Péterék terve.
Románia gazdasága 2025 negyedik negyedévében 1,9 százalékkal zsugorodott. Egyetlen negyedév alatt.
Olcsóbb, gyorsabb, több – a pekingi iparpolitika újra működik. Miközben az amerikai szereplők még a jövőt áraztatják a befektetőkkel, a humanoid robotok piacán már most elsöprő a kínai fölény.
Az amerikai elnök szerint a konfliktus lezárása már belátható közelségben van, miközben Teherán feltételekhez kötné a Hormuzi-szoros megnyitását.
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Mondjuk, ebben túl sok újdonság nincsen.
A szakértők egyetértenek: kampányhajrára időzített destabilizáció zajlik. Külföldi titkosszolgálatok és a Tisza körei együtt dolgoznak a magyar állam ellen.
