Hetven éve szabadult fel hazánk a német megszállás, a fasizmus alól

„Honfitársaink!

Magyar dolgozók!

Hetven esztendeje, 1945. április 4-én az utolsó német katona is elhagyta Magyarországot.

Megszűnt az ország német megszállása, Magyarország felszabadult.

Igen, felszabadultunk! Fontos ezt kijelentenünk ma, amikor a szemünk láttára írják át, hamisítják meg a történelmet.

Felszabadultunk! Nem kellett tovább rettegni a bombázásoktól. A fővárosiak feljöhettek a pincékből. A falvak népének nem kellett menekülniük a front elől.

Megszűnt a félelem. A fronton nem halt meg több magyar katona. Nem kellett bujkálniuk azoknak sem, akik nem akartak katonaként elpusztulni. A fiatalokat nem vitték többé leventének. Véget ért a nyilas rémuralom.

Felszabadult a magyarországi zsidóság is. A gettó kapui kinyíltak. Többé nem indultak halálvonatok Auschwitzba, Dachauba. A túlélők örülhettek az életnek. Akkor ők tudták, hogy életüket döntően nem külföldi diplomatáknak és néhány tisztességes magyar embernek köszönhetik, hanem a szovjet katonáknak. Tudták, hogy egy új világ születik, amely nem tűri a fajok megkülönböztetését és üldözi az antiszemitizmust. A magyarországi zsidók közül sokan vállaltak szerepet az új, népi Magyarország megteremtésében.

Örült az ország, a nép, hogy vége a háborúnak. Vége háborúnak, amelyet nem akart, nem szeretett. A második világháborúba a magyar uralkodó osztály vitte az országot, a hatalmas földbirtokok tulajdonosai, a grófok és bárok, a gyárak, a bankok urai, a felső katonai és állami vezetés tagjai. Ők voltak a háború haszonélvezői. A háború nekik hozott anyagi hasznot. A „hárommillió koldus országában” a háborútól remélték hatalmuk védelmét a hárommillió koldussal szemben. A néppel pedig elhitették, hogy Hitler igazságot tesz, eltörli Trianont, és Magyarország újra nagy lesz.

Az áldozatokat az emberek, a nép hozták. A nép fiai estek el a fronton. A néptől rekviráltak a hátországban, a nép fizette a hadikölcsönöket. A nép nélkülözött, a nép éhezett, a nép szenvedett. A nép számára 1945 áprilisa a békét, a szabadságot hozta.

A második világháborúban Magyarország a rossz oldalon állt, Hitler és Mussolini, a fasizmus oldalán. Ne engedjünk a történelemhamisítóknak! Nem a Szovjetunió támadta meg Németországot, hanem Németország a Szovjetuniót. Nem a Szovjetunió üzent hadat Magyarországnak, hanem a magyar kormány a szovjetnek.

A magyar katona dicstelen rablóháború részesévé vált. Nem feledjük el a magyar katonát.  Tiszteljük egyéni helytállását és hősiességét. Emléküket őrizzük. De szégyelljük mindazt, amit a magyar hadsereg megszállóként a Szovjetunió, Jugoszlávia békés lakossága ellen elkövetett.

Magyarország a második világháború vesztese volt. A vesztes háborút nem lehet utólag propaganda-trükkökkel nyertessé tenni. A magyar uralkodó osztály, a Horthy-rendszer értelmetlenül vitte háborúba az országot, és nem tudott értelmesen kijönni belőle, ahogyan ezt megtették a finnek vagy a románok.  A magyar vezetőknek nem volt bátorságuk nemet mondani a fasiszta Németország követeléseire. Nem volt erejük, nem volt merszük ellenállást szervezni, amikor német szövetségeseik megszállták hazánkat. Némán szemlélték, hogy a németek pusztulásra ítélték Magyarországot azért, hogy megvédjék »birodalmukat«.

A mai hatalomnak nem tetszik, hogy a Szovjetunió szabadította fel az országot. A tény azonban tény marad. A magyar nép felszabadulását a németek, a fasiszták alól nem az Egyesült Államok, nem Nagy Britannia és nem mások hozták el, hanem a szovjet nép fiai. A történelemhamisítás az ő emléküket sérti. Hajtsunk fejet tisztelettel az elesett szovjet katonák emléke előtt!  140 ezren voltak. Óvjuk sírjaikat, őrizzük meg emlékműveiket! Ezzel tartozunk nekik. De meg kell tennünk önmagunk miatt is, ha emberként, civilizált lénykényt akarunk élni.

A mai hatalom uralni akarja a múltat, az emlékezetet. Ne engedjük! Kegyeletsértő és hazug az, aki a múlt hősei között a mai politikai tetszik-nem tetszik alapon válogat. A felszabadulás napján emlékezünk honfitársainkra is, akik egykor nem csak magasztos szavakat mondtak a szabadságról, hanem tettek is érte.

Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János, Szakasits Árpád, Tildy Zoltán éppúgy szívünkben él, mint Szent-Györgyi Albert, Várnai Zseni, Stollár Béla, Kóródy Béla, Szekfű Gyula, Darvas József, Szenes Hanna. Emlékezünk Koszorús Ferencre, Széchényi Györgyre, Bethlen Istvánra, Apor Vilmosra.

A kommunisták elvitathatatlan részesei voltak a fasizmus elleni küzdelemnek.  A magyar nép hősei Ságvári Endre, Rózsa Ferenc, Pesti Barnabás, Braun Éva, Koltói Anna, Pataky István, Kádár János, Apró Antal, Padányi Mihály, Nógrádi Sándor, Uszta Gyula, Radó Sándor és sokan mások.  Nevüket el lehet venni iskoláktól, utcáktól, intézményektől, de ők bennünk élnek tovább.

Mi elutasítjuk a fasizmus minden formáját. Ne engedjük, hogy a történelmi emlékezet megszűnjön! Adjuk tovább az emlékezés kötelességét utódainknak, az új nemzedékeknek!

Honfitársaink!

A felszabadulás nyomán új Magyarország született. Megfordult a világ. A munkás, a paraszt, a dolgozók lettek az ország új gazdái. A földesuraktól elvették a földet, a tőkésektől a gyárakat, a bankokat. A polgári lakásokba és villákba beköltöztek a külvárosok hajléktalanjai. A tegnap elnyomottjai, kisemmizettjei előtt megnyíltak az iskolák.

A mai hatalom gyűlöl mindent, ami veszélyt jelenthet a hatalmára nézve. A múlt eseményeiben, az 1948 utáni szocialista építés évtizedeiben fenyegetést lát. Tudja, hogy annak értékeivel nem tud versenyezni.

A szocializmus nemzeti értékeket teremtett. Nemzeti ipar született, neves gyárak,  világszerte ismert üzemek. A nemzeti mezőgazdaság százezreknek adott munkát, és kenyeret, ennivalót az egész országnak. Tegyük hozzá: jó kenyeret, minőségi ennivalót!

A kapitalizmus az elmúlt negyedszázadban értelmetlenül szétverte nemzedékek munkáját. Külföldi nagyvállatok vannak a nemzeti ipar helyén. A mezőgazdasággal együtt a magyar falut is tönkre tették. A külföldtől függünk, azért dolgozunk, hogy ők még gazdagabbak legyenek.

A szocializmus a többségnek adott jobb, emberibb életet. A kapitalizmus jobb életet csak a kisebbségnek, a gazdagoknak ad, a többségnek legfeljebb a jobb élet illúzióját.

A történelem rendszerek versenye. Melyik rendszer teszi hatékonyabbá a termelő erők fejlődését, melyik teszi jobbá az emberek életét? Nem egyesekét, a többségét! Melyik rendszer képes megőrizni a múltat, építkezni elődeink tetteire, kemény gerincet adni minden magyarnak? A mi válaszunk egyértelmű: az új közösségi társadalom.

A felszabadulás, a szocializmus négy évtizede egy évszázados álmot öntött testbe, a dolgozó, a kizsákmányolt, az elnyomott nép álmát arról, hogy egyszer a maga ura lesz, mindennap jól lakhat, nem kell félnie a holnaptól, a gyermeke ember lesz, nem szolga. Az álmot mi éltetjük tovább, s tőlünk is függ, hogy mikor lesz ismét valóság.”