A szegregáció a társadalom emberi erőforrásainak elpazarlása – ha már a kormányzat (a minisztérium nevében is megjelenő) elidegenítő nyelvhasználatánál tartunk. A szegény és iskolázatlan szülők gyermekeinek elkülönítése a tanulási problémák koncentrációját jelenti: ilyen körülmények között még akkor is nagyon nehéz volna magas színvonalú oktatást biztosítani, ha ennek adottak volnának a személyi, tárgyi és költségvetési feltételei – ennek viszont éppen az ellenkezője igaz. Az elkülönülés tipikusan az oktatás átlagosnál gyengébb minőségével (rosszabb tárgyi feltételekkel, kevésbé képzett tanári állománnyal és gyakoribb tanárhiánnyal) és ezzel összefüggésben a szegregáltan tanuló roma diákok fokozottabb lemaradásával jár együtt.
Azok a fiatalok, akik piacképes készségek és végzettség nélkül hagyják el az oktatást, felnőttként jó eséllyel »munkanélküliek«, illetve az informális gazdaság bármiféle munkajogi védelmet és társadalombiztosítási jogosultságot nélkülöző, alkalmi munkásai lesznek. A szegregáció azáltal is hozzájárul ehhez, hogy nagyban csökkenti az esélyét annak, hogy a jelentős hátránnyal induló diákoknak legalább ismerősei legyenek jobb anyagi helyzetű rétegekből – pedig az ilyen kapcsolatok jelentős erőforrást jelentenek a továbbtanulás és az álláskeresés terén. (...)
A gazdasági szempontokon túl, a szegregáció társadalmi kárai is hatalmasak. A szegregáció ebben a tekintetben azt jelenti, hogy a társadalom különböző etnikai származású és osztályhelyzetű tagjai sokkal kevesebb személyes tapasztalatot szerezhetnek egymásról. Az integrált közösségek hiánya a bizalmatlansággal, az előítéletek és a konfliktusok erősödésével jár együtt. Az Egyesült Államokban készült empirikus kutatások szerint a szegregáció növeli, viszont a deszegregáció csökkenti a bűnözést.”