Oké, de mikor előzi meg a Jobbik a Fideszt?

2015. április 15. 21:25

A magyar pártrendszer semmivel sem kevésbé képlékeny, mint húsz évvel ezelőtt. A Jobbik és a népszerűsége nyilván nem fog magától elmúlni.

2015. április 15. 21:25
Gazda Albert
Cink

Ide tartozik, hogy kaptam egy régi cikket Török Gábortól, amelyből kiderült, hogy amikor a Jobbikot az 1994–98 közti torgyáni Független Kisgazdapárttal hasonlítottam össze, tévedtem kicsit. Arra ugyanis rosszul emlékeztem, hogy az a régi viccpárt őrületes előnnyel vezetett volna valaha is a felmérésekben. Mert kétszer is állt ugyan az élen, de egyszer sem húzott el az MSZP-től, illetve a Fidesztől.

Először 1995 őszén – a Bokros-csomag eredményes szidalmazásának köszönhetően – kerültek első helyre Torgyánék, de azt a fórt az elnök ‘96 tavaszi borzalmas beszéde nyomán elbukták. Innen később a Tocsik-botrány után sikerült megint visszakapaszkodniuk, ám ennek a balhénak a gyümölcseiből már a Fidesznek is jutott bőven, vagyis 1996 végén, 1997 elején az újra erős MSZP-vel együtt hárman robogtak az élen.

Ám a huszonsok százaléknyi akkori támogatóból a választásokra mindössze 13 maradt.

Úgyhogy hadd hívjam fel a figyelmet ismételten arra, hogy 2018-ig pontosan három év van hátra. Ezért elég mókásnak tartom azokat az írásokat, amelyek szerint immár szinte biztos, hogy három egyenlő erő – miszerint a Fidesz, a Jobbik és a baloldal, hehe – küzdelmére kell majd számítanunk. Nem. Egyszerűen fogalmunk sincs, hogy mire kell számítanunk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2015. április 16. 11:57
A kárpátaljai irodalmárból lett internetes okoskodó: "Egyszerűen fogalmunk sincs, hogy mire kell számítanunk.” De azért okoskodik...
kuwiq
2015. április 16. 08:56
A cikkhez csak annyit, hogy most sokkal egyértelműbb a helyzet, mint a 90-es években volt. Az ún rendszerváltó pártok végképp leszerepeltek a fidesszel bezárólag. Ehhez nem kell madárjósnak lenni, mert már megtörtént. A fidesz jobbik elleni támadásai hitelességi problémák miatt hiteltelenedtek el az utóbbi időben, és nem biztos, hogy a helyzet változni fog, ahogy a dolgoK àllnak, inkább rosszabbodás várható.
kjkj945
2015. április 16. 07:59
"" három egyenlő erő – miszerint a Fidesz, a Jobbik és a baloldal, hehe "" a baloldal egyenlő erő??? LOL
tevevanegypupu
2015. április 16. 06:59
Hát ha Vona így folytatja, a radikálisoknál bizony elmúlik a Jobbik népszerűsége, mert ők abban reménykednek, hogy Vonáék majd jó kis rendet csinálnak..ami persze teljesen abszurd remény, ugyan hogyan tudnának olyanfajta rendet az Európai Unióban, amiről a jobbik hívei ábrándoznak. Csak hatalomra akarnak kerülni, ami egy pártnál érthető..egészen addig míg rá nem jönnek, hogy ez lehetetlen, maradnak rétegpárt mint eddig. Arra jók lesznek mindig, hogy a fideszt a balliberálisok cseszegetni tudják velük, és ha a szükség úgy hozza - vagyis a liberálbolsevikok még a szokásosnál is nagyobbat bukjanak, mint mondjuk most Tapolcán - akkor az ország náculását hozzák fel indoknak..amiről persze a fidesz tehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!