Még nem mehetek haza

„Mit vásárolt először szabad emberként?

Egy telefonkártyát és egy európai sört. Az ital drága volt, 44 bolivianót kellett fizetnem [körülbelül 1300 forint – a szerk.]. Még nem volt időm nyugodtan meginni.

Mikor jön-jönnek haza? 

Tudom, hogy otthon nagy az érdeklődés az ügyem iránt, és ezúttal is köszönöm mindenki támogatását, aki az elmúlt hat évben gondolt rám vagy próbált segíteni. Kis türelmet kérek most mindenkitől – édesapám úgy nevelt fel, hogy az embernek még a legnehezebb időszakokban is be kell tartania az ígéreteit, illetve el kell végeznie a rábízott feladatokat. Még akkor is, ha azok nem kellemesek. Több ok miatt nem tudok még utazni: például nem adták vissza az útlevelem, és ezt a dokumentumot nem szeretném a bolív hatóságoknak ajándékozni. Adminisztrációs dolgokat kell intéznem, illetve a vádalkunak van egy olyan pontja, amelyről nem beszélhetek, de ez is hátráltatja a hazaérkezésem. Természetesen én is szeretném minél előbb látni a családtagjaimat, akiket nem ölelhettem meg lassan hat éve, ezért ahogy megoldódnak ezek a problémák, azonnal utazom. Ez lehet akár még egy hónap is – ne felejtse el, hogy az úgynevezett terroristaper még folyik, sok ember van vád alatt.”