„A közgazdaságtan presztízse folytán a politikatudomány egyes művelői is létrehoztak egy homo politicust, akit szintén a haszonkeresés és egyéni érdekei vezetnek. Ez az elvont emberkép alapozza meg a politológia tantételeit. Létezik egy politikai piac – melyet a szavazópolgárok, a pártok, a politikusok, a közintézmények népesítenek be –, ahol a verseny a hatalomért folyik. A hatalom ott rejlik, ahol a fontos döntéseket hozzák: a parlamentben, a kormányfőnél, a minisztereknél, az állami közegek kulcspontjainál. Ezeket a »helyeket« kell megszerezni és megtartani. A politikai termékek azok a határozatok, rendelkezések, kijelentések, melyek a politikai piacon szavazatokat biztosítanak. Ezeknek a termékeknek az »eladását« szolgálja a kommunikáció, melynek az a rendeltetése, hogy az aktor tetteit és szavait dicsérje és a versenyben vele szembenálló és versengő aktorokat befeketítse. A politikai ideológia is termék, mely kijelöli a hívek táborának a követendő célokat és őket egységbe kovácsolja. Így értelmezhető az a közelmúltban hozott politológusi kijelentés, mely a Fidesz »polgári Magyarország« eszméjét »terméknek« minősítette.
A homo politicusra épített interpretáló és magyarázó keret bizonyos esetekben érvényes lehet. Elég jól alkalmazható az Egyesült Államok közéletére, az elnökválasztásokra, a demokrata és republikánus párt versengésére, a lobbik szerepére… és még a nagykövetek kinevezésére is. Segíti megérteni hazánkban a politikai személyzet egy részének magatartását és viselkedését is: nem azért lép a politikai pályára, mert a közjót kívánja szolgálni vagy egy társadalmi rendet akar megvalósítani, hanem mert a politikai porondon (piacon) szeretne érvényesülni, hisz a hatalom, sőt még annak a bírálata is, előnyök és javak forrása.
A haszonelv által mozgatott homo politicus paradigmából ki van zárva minden erkölcsi meggondolás. Csak siker vagy bukás kerül szóba.”