Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

Egyszerre nem lehet írni is és fecsegni is, vagy ha igen, akkor vagy az egyik, vagy a másik (szigorúbb értelmezés szerint mindkettő) hamis.
„Az író egyszerre kell emlékeztessen egy megszokott társadalmi szerepre és egyszerre kell kívül állnia az emberi világon. Felváltva kell hol ornitológusként, hol madárként viselkednie. A komolyság kedvéért tételezzük fel, hogy az ornitológiai ténykedése az írás, madárléte pedig a (vigyázat, Heidegger) fecsegés. Az ornitológiai kijelentései a tekintélyét és szavahihetőségét, madárcsivitelése a nyilvánosságban betöltött helyét avatottak biztosítani: a kettő legproblematikusabb közös részhalmaza a tutiságmondás, amelyet az iménti metaforánál maradva leginkább ornitológusi csicsergésnek lehetne nevezni. A baj csak az, hogy a tutit megmondani elég bajos.
Ez részben a tutiság, részben a megmondás természetéből következik. Szórakoztató példák bőven vannak, kezdve mindjárt az eszmetörténet egyik legszórakoztatóbb tutiságától – »Lóbabot márpedig ne egyél«, hogy az ősornitológust, Püthagoraszt idézzem, vagy: »az 1980-as években hat hónap alatt több jelentős irodalmi mű jelent meg, mint a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban összesen« –, hogy egy közelebbi példát is hozzak.
Mondani viszont folyamatosan kell valamit, hiszen itt is, akárcsak a tudományban érvényes a »publikálj, vagy meghalsz« szabálya (»mondd a tutit, vagy meghalsz«). Aki ír, annak beszélnie is kell, különben nem hisznek neki. Pedig – pedig erre sok mindent lehetne mondani, például mindjárt azt, hogy az írás nem beszéd, és a beszéd többnyire fecsegés. Egyszerre pedig nem lehet írni is és fecsegni is, vagy ha igen, akkor vagy az egyik, vagy a másik (szigorúbb értelmezés szerint mindkettő) hamis.”