Ciki vagy cuki a Jobbik?

„Mindkét jelző a Jobbikkal kapcsolatban vetődött fel mostanában. »Cuki kampányról« beszéltek az elemzők, amikor Vona Gábor és társai új fegyvert vetettek be a voksvadászatba: a bájmosolyt. Egyszer csak megjelentek a neten Vona behízelgő képei, hol kiskutyával, hol a konyhában tüsténkedve, ezúttal Gárda-mellény nélkül. Nincs is a női szíveket jobban megdobogtató látvány, mint a házias macsó nagymackó. Cuki.

Még cukibb volt, amikor beszédeiben már nem a bosszú kérlelhetetlen kardos angyalának akarta láttatni magát, mint addig, hanem csak mosolygós Murillo-angyalkának. Békét hirdetett, nyugalmat, a politikai hidegháborúban résztvevő csúnya bácsik okozta sebek gyógyítását.

Akár ez volt hatásos, akár más, a Jobbik a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint már csak 3 százalékkal marad le a Fidesztől. »Úgy látszik, a Jobbik már nem ciki« – fogalmazott szomorúan Závecz Tibor az Ipsostól. És tényleg: a Fideszre egymillió-hétszázezren, a Jobbikra egymillió-ötszázezren szavaznának. Igaz, ha összeadnánk a tavaly összefogó demokratikus pártok szimpatizánsait, azok éppen ennyien lennének. De egyrészt nem adhatjuk össze, másrészt míg ezek a pártok lényegében stagnálnak, a Jobbik a választások óta fél millió új szimpatizánst szerzett. A közhiedelemmel ellentétben nem balról. Kétszázezret a Fidesztől, hiszen ez a két párt mindig közös közlekedő edényt alkotott, ha a Fidesz csökkent, a Jobbik nőtt és fordítva. De háromszázezren vannak, akik eddig nem találtak maguknak pártot, és most bizalmukat a Jobbikba helyezték. Számukra már nem szélsőséges, a kormányzásra képtelen párt, hanem nagyon is komolyan vehető. Ha nem is feltétlenül »cuki«, de már nem is ciki. 

(...)

Nincs másfél millió fasiszta magyar. Csak nem tudják, hogy a Jobbik szólamai egy olyan lánc egyik végén vannak, igaz, vékonyka kis láncszemként, amelyiknek a másik vége a világ mostani retteneteihez vezet. A lánc hosszú, sok szemből áll, de összefügg. A baloldal felelőssége ebben nyilvánvaló – felelős, ha másnak engedi át a váltóerő szerepét. És felelős akkor is, ha csak a Fideszre koncentrál, mint politikai ellenfélre. A Fidesz leginkább azért felel, mert bevezette és szalonképessé tette a nemzet etnicista szemléletét. A nyelv, a kultúra és a történelem által összekovácsolt közösség helyett Orbán beszédei vérközösséget emlegetnek, a »vér szavát«, a »magyar ösztönvilágot«, azt, hogy »turulban születtünk«, kivéve az »idegenszívűeket«. Miért ne hihetné azt az őt hallgató egyszeri magyar, hogy a világ a vérközösségek, fajok harcából áll?

A magyar politika szörnyeteget szült. De még nem késő. A Fidesz még abbahagyhatja az összekacsintást. A baloldal még váltóerővé nőhet. Tapolca, ahol három egyforma erő küzd, megmutatja, hol tartunk. Figyeljünk oda. Nehogy értünk szóljon a harang.”