Apám halálos ágyánál sem mozdultak mellőlem

„Ha azt mondja, rendben volt minden az erzsébetvárosi ingatlanok eladásával, akkor vajon miért önt találta meg az ügyészség? Miért nem egy másik MSZP-s polgármestert?

Ezt tőlem kérdezik? Nem nekem kell tudnom. Azt sem tudom, miért volt ilyen masszív a gyötrésem. Amikor letartóztattak, Budaházy Györggyel meg talán még egy rabbal csinálták meg azt, hogy korlátozták a külső kapcsolattartást. Egy sorozatgyilkossal ellentétben én hónapokig nem hívhattam egyszer sem a családomat. Vagy amikor édesapám meghalt, már előzetesben voltam, és csak ügyészi kísérettel engedtek a halálos ágyához. Apám már meghalt, én sírtam az ágynál, de az ügyész nem mozdult mellőlem. Hogy ezt miért csinálták velem, nem tudom mire vélni. (...)

Érdekes szituáció volt, amikor a börtönben találkoztam Hagyó Miklóssal, Wieszt Jánossal, Mesterházy Ernővel, a Főtáv vezérigazgatójával, a BKV jogi igazgatójával. Együtt jártunk az istentiszteletre.

Hogy zajlott egész pontosan egy ilyen beszélgetés, amikor összefutottak?

Furcsán.

Hagyó Miklóssal híresen rossz volt a viszonya, amikor mindketten politizáltak még. Vele sikerült legalább ott bent tisztázni a dolgot?

Nem beszélgettem vele nagyon. Azért azt nem tudják elképzelni, hogy mennyire nehéz feldolgozni azt a helyzetet, hogy a börtön tetején séta közben találkozunk. Nonszensz látvány. Elképzelhetetlen. Úgy, hogy másfél évvel azelőtt a fővárosi közgyűlésben találkoztunk össze.

Megtárgyalták, hogy juthattak ebbe a helyzetbe?

Az ügyeinkről nem tanácsos beszélni a börtönben. Már csak azért sem, mert felhasználhatnak ellenünk egy óvatlan megjegyzést. (...)

Nem haragudott meg az MSZP-re, hogy az ügye kirobbanásakor sokan cserbenhagyták?

Nem. Azért haragudni egy pártra, mert vannak benne olyan emberek is, akik szerintem nem megfelelően jártak el velem szemben, szerintem hülyeség. A jövőm szempontjából nem érdekes, hogy a múltban ki mit tett a pártban. Azt, hogy a letartóztatásom után azonnal elhatárolódtak tőlem, olyan hibának tartom, amiből azóta már tanultak. Az ártatlanság vélelmét mindig komolyan kell venni. A 2009-es helyzet olyan volt, hogy ha az ügyész állít valamit, akkor az lesz az ítélet. De azért emlékezzünk, az '50-es években volt ez divat. Az olyan ügyek, mint az enyém, kellettek ahhoz, hogy kezdjék kétkedéssel fogadni az ügyészségi bejelentéseket. Egyesek persze még most sem jutottak el a kételkedésig, amikor jöttek sorban az ítéletek, hanem azt mondták, hogy kommunista a bíróság.”