Jobb félni, mint megijedni: baltikumi helyzetkép 2015 tavaszán

„A világban sok helyütt a baltiakat csupán amolyan kisállamoknak gondolják. Ebben nyilvánvalóan sok igazság van. Csakhogy mindhárom országnak fontos szerepe van a NATO-ban és az EU-ban. Az EU Tanácsának elnökségét ebben a félévben épp Lettország adja. Litvánia 2013-ban látta el ezt a feladatot, Észtország majd 2018-ban teszi ugyanezt. A lett elnökség alatti Európai Tanács ülésre március 19-20-án kerül sor Brüsszelben. Itt az ukrán helyzet is napirendre kerül. A letteknek elnökségük okán módjukban áll álláspontjukat nyomatékosan megjeleníteni. Különben is készülnek házigazdaként a májusi Keleti Partnerségi csúcstalálkozóra. Riga ennél aktuálisabb és regionálisan húsba vágóbb tanácskozásnak e tavaszon aligha adhatna otthont. Így a lettek hangja június végéig az EU-ban a Baltikumé is.

A Baltikumban nagyon jól tudják, hogy a kijevi nyugati fordulat következtében új külpolitikai összefüggésrendszer alakulhat ki a Fekete- és a Balti-tenger között. Ennek szele talán előbb-utóbb megcsaphatja Fehéroroszországot is. Moldova pedig egyszerre került jobb és rosszabb helyzetbe. Jobb helyzetbe, mert a nyugati orientáció Ukrajna felől is elért hozzá. Rosszabba, mert az ország orosz nyelvű lakosainak akár vonzóbb is lehet a szakadár-orientáció, mint a moldovaiság, ha a délkelet-ukrajnai oroszok népköztársaságai eredményesnek tűnnek nekik. Azaz a hatalmas térség a két tenger között egyszerre a reménység és az aggodalom földje. S ennek a balti diplomaták és elemzők kiváló szakértői.

A magyarság szimpátiája a balti népekkel közismert. Bennünket erős szálak nem csupán finnugor nyelvrokonainkhoz, az észtekhez kötnek, hanem a kiváló kereskedelmi adottságú lettekhez is, de a litvánokhoz is, akiknek köszönhetjük Jagelló királyainkat. Hazánkon kívül sehol nem volt olyan nagy keletje Orosz István »Tovarisi konyec« című plakátjának, mint a Baltikumban 1991-ben. Küldtünk is belőle bőségesen. Akik már öregebbek vagyunk, mint magam is, saját tapasztalatainkból is tudjuk mennyivel rosszabb helyzetben voltak a balti népek a szovjet világ idején, mint mi. Sorsközösség érzetünk mindig erős volt, s nemcsak a történelmi szálak okán. Számunkra is ünnep volt, amikor 1991-ben kivívták szabadságukat. Akkoriban kezdő diplomata voltam a Külügyminisztériumban: ma is emlékezem az első balti küldöttségek megérkezésére és a tárgyalások meghitt hangulatára. Azóta több mint két évtized telt el. A balti országok hatalmas utat tettek meg és velünk együtt tagjai az EU-nak és NATO-nak egyaránt. Aggódnak, hogy a történelem rossz szelleme ismét visszatérhet. Ezt nekünk Budapesten értenünk kell, mert most is sorsközösségben élünk velük, de már nem a doktor zsivágói keserves oldalon, hanem a szabadság világában.”