Nem foglalkoztatás kell, hanem munka!

„A foglalkoztatási szakember programokat agyal ki, amelyeknek az a lényege, hogy valamely csoport munkához jutását közpénzekkel segítik. Ez azért nagyon jó, mert a kedvezményezettek persze kiszorítják a nem preferáltakat, és akkor lehet azok számára is támogatási programot indítani – a foglalkoztatási szakember foglalkoztatása hosszú távra biztosítva van. A kötelező képzések – önéletrajzírás, lelki tréning, stb. – is azért jók, mert munkához juttatják a képzőket.

Ennél már csak a munkahelyteremtő programok nagyszerűbbek. Piacon versenyképtelen tevékenységet végző vállalkozónak adnak egy kalap pénzt, hogy foglalkoztasson bizonyos számú embert. Mivel foglalkoztatja őket, nem pedig értékteremtő munkát ad nekik, a program lejárta után a foglalkoztatott persze ismét a placcon találja magát.

És Magyarországon még olyan is van, hogy közfoglalkoztatás!

Nem gondolom, hogy a közszférában ne lehetne értékteremtő munkát végezni. (Csak azt, hogy az itt folytatott tevékenységek zömét eredményesebben, hatékonyabban, kisebb társadalmi költséggel tudná ellátni a privát szektor, mint az állami.) De a közfoglalkoztatásnál már nem is próbálnak úgy tenni, mintha a közjóhoz való hozzájárulásról lenne szó, hiszen nem ott és akkor szerveznek közmunkát, ahol és amikor elvégzendő közfeladat van, hanem valami rejtélyes szisztéma szerint osztják a finanszírozáson keresztül lehetőséget, esetleg adják parancsba a közmunka szervezését. (Nem is olyan rejtélyes az a szisztéma.)”