Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Robin Williams, Sarah Silverman és Ricky Gervais is sütött már el nemi erőszakos viccet, hazánkban azonban úgy tűnik, ugyanezért meghurcolás jár. Felmerül az égető kérdés – ahogy a párizsi katasztrófa után –: kell-e határt szabni a szólásszabadságnak?
Nagy port kavart az elmúlt hetekben Maksa Zoltán szilveszteri nemi erőszakos poénja. A felháborodás napok alatt végigszántotta a médiumokat – a hvg.hu-tól a 444-ig mindenki tahózza és felkoncoltatná a veterán humorgyárost.
Az esetet követően még a Nőkért Egyesület is kiadott közleményt, hogy feljelentik a Maksát a Médiahatóságnál: „a szexuális erőszak súlyos bűncselekmény, melynek bagatellizálása sérti a közerkölcsöt és káros mintát szolgáltat a gyermek- és fiatalkorú nézők számára. (…) Tovább súlyosbítja az esetet, egyrészt, az, hogy általunk kifogásolt »humor« nem a szexuális erőszakot célozza általában, hanem egy konkrét esetet, melynek konkrét áldozata volt.”
Az érvelés szerint tehát valós dolgokon nem, csak fiktív megtörtént dolgokon lehetne viccelni? Elfogadhatóbb lenne-e a poén, ha nem a jogi- kar, hanem például a bölcsészkar előtt várnák a nők megerőszakolásukat?
Elsősorban nem Maksa Zoltán, hanem a viccek védelmében szólnánk pár szót. Lehet szeretni, lehet utálni a direkt blőd poénokat felolvasó Maksát. Lehet a szilveszterkor menetrendszerűen felbukkanó, avítt bajszos figura láttán távirányítót ragadni. Mindenkinek szíve joga tetszikelni, illetve nem tetszikelni a humorista marhaságait. Ez ízlés dolga – ne szóljunk bele.
Tegyük félre egy pillanatra álszentségünket. Ki ne nevetett már etióp, zsidó, szőke nős vagy éppen afroamerikaiakról szóló viccen? A legtöbb, és sokszor bizony a legjobb viccek éppen a legsértőbbek, legszívbemarkolóbbak, aminek az az egyszerű oka, hogy ez a dolguk. Az emberi psziché vagy közösség által feldolgozhatatlan, traumatikus eseményeket, tényekkel járó feszültségeket sokszor éppen a viccek tudják igazán jól feloldani. A Párizsban történt események után, számos – egyébként a Charlie Hebdoval szimpatizáló – olyan karikatúra jelent meg, amely éppen magát a terrort figurázza ki. Tulajdonképpen ezek is segítik az események feldolgozását.
Lehet-e meghatározni, hogy mivel szabad, illetve nem szabad viccelni? Irtsunk-e minden olyan viccet, amely valakit vagy valamilyen csoportot sérthet? Maradnánk-e így egyáltalán jó viccek?
Maksa Zoltánnak most a fejét venni kívánó – feltehetően a nyugati médiában is tájékozott – újságírók talán már maguk is sokszor röhögtek a most következő ismert amerikai és brit humoristák –sokszor igencsak húsba markoló – poénjain. Most ismert nyugati stand-uposok nemi erőszakos vicceikből gyűjtöttünk egy csokorral, hogy legyen honnan szemezgetni, ha itthon végképp nem maradna kit örök kárhozatra ítélni.