„A megbízhatóság minden esetben kivétel nélküli erkölcsi követelmény. Ezen a téren minden fontos, de ha a médiát olvassuk vagy hallgatjuk, úgy néz ki, hogy a közvéleményt főleg a közéletben szereplők meggazdagodása nyugtalanítja. Ezt a kérdést árnyalatosan kell kezelni. Egy dél-amerikai barátom érdekes összehasonlítást tett. Ha valaki Bolíviában meggazdagodik, mindenki azt kérdezi »hány embert lopott meg, hogy ilyen nagy vagyont szerezhessen?« Ha Amerikában meggazdagodik valaki, mindenki azt kérdezi, »hány embernek adott munkát, hogy a vagyonát megszerezze?« Az a benyomásom, hogy a magyarok inkább a bolíviaikra hasonlítanak. Szívesen szimatolnak politikusaik háza táján. Már csak ezért is fontos, hogy mindenki gondosan tegyen különbséget az »enyém« és az »övé« között. Valakinek a szénája rendben lehet, a flanc mégis gyanút kelt és elkerülendő, mert visszatetsző. Legyen a politikus életvitele megtámadhatatlan. Amikor Pokorni Zoltán egyes párttársainak »uraskodását« helytelenítette, az érintettek elodázták a válaszadást. Egyikük azzal érvelt, hogy ilyen kérdést nem szabad nyilvánosan előhozni, mert árt a párt népszerűségének. Ám a helytelen viselkedés a szavazókat megingatja.
A politikai arénában a küzdelem állandóan jelen van. Itt nyilvánul meg a résztvevők erkölcsi súlya. Milyen eszközökhöz folyamodnak: a jól érvelt, magas szintű vitához vagy a becsmérléshez, az üres vádaskodásokhoz, a trágár szavakhoz, a becsületbevágó kijelentésekhez? Főleg az ellenzékiek fordítják energiájuk nagy részét a kormányzók ellehetetlenítésére. Engem különösképp megbotránkoztatott az a csúfolódás, amikor Orbán Viktort műanyagból készült szobor ábrázolta, melyet ledöntöttek, majd levágott fejével futballoztak. Az ilyen szimbolikusnak szánt alattomos cselekedet olyan közhangulatot kelt, melyben egy fanatikus tette beláthatatlan következményekkel járhat.