Hogyan működik jól a demokrácia ?

„A megbízhatóság minden esetben kivétel nélküli erkölcsi követelmény. Ezen a téren minden fontos, de ha a médiát olvassuk vagy hallgatjuk, úgy néz ki, hogy a közvéleményt főleg a közéletben szereplők meggazdagodása nyugtalanítja. Ezt a kérdést árnyalatosan kell kezelni. Egy dél-amerikai barátom érdekes összehasonlítást tett. Ha valaki Bolíviában meggazdagodik, mindenki azt kérdezi »hány embert lopott meg, hogy ilyen nagy vagyont szerezhessen?« Ha Amerikában meggazdagodik valaki, mindenki azt kérdezi, »hány embernek adott munkát, hogy a vagyonát megszerezze?« Az a benyomásom, hogy a magyarok inkább a bolíviaikra hasonlítanak. Szívesen szimatolnak politikusaik háza táján. Már csak ezért is fontos, hogy mindenki gondosan tegyen különbséget az »enyém« és az »övé« között. Valakinek a szénája rendben lehet, a flanc mégis gyanút kelt és elkerülendő, mert visszatetsző. Legyen a politikus életvitele megtámadhatatlan. Amikor Pokorni Zoltán egyes párttársainak »uraskodását« helytelenítette, az érintettek elodázták a válaszadást. Egyikük azzal érvelt, hogy ilyen kérdést nem szabad nyilvánosan előhozni, mert árt a párt népszerűségének. Ám a helytelen viselkedés a szavazókat megingatja.

A politikai arénában a küzdelem állandóan jelen van. Itt nyilvánul meg a résztvevők erkölcsi súlya. Milyen eszközökhöz folyamodnak: a jól érvelt, magas szintű vitához vagy a becsmérléshez, az üres vádaskodásokhoz, a trágár szavakhoz, a becsületbevágó kijelentésekhez? Főleg az ellenzékiek fordítják energiájuk nagy részét a kormányzók ellehetetlenítésére. Engem különösképp megbotránkoztatott az a csúfolódás, amikor Orbán Viktort műanyagból készült szobor ábrázolta, melyet ledöntöttek, majd levágott fejével futballoztak. Az ilyen szimbolikusnak szánt alattomos cselekedet olyan közhangulatot kelt, melyben egy fanatikus tette beláthatatlan következményekkel járhat.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy mindenki őszinte. Az ellenzékiek elismerik, ha a kormány jó döntést hozott, és a kormánypártiak bevallják, ha tévedtek. Ki kellene próbálni legalább egy hétig, de kétlem, hogy sikerül. Ugyanis az őszinteség sebezhetővé tesz. Ha én bevallom, hogy rosszul cselekedtem, ellenfelem azonnal ugrik az alkalomra, és kegyelemdöfést ad nekem. (…)

Történelme folyamán mindegyik ország kidolgozta sajátos intézményrendszerét, de mindegyiken van javítanivaló: a legszembeötlőbbek azok az államok, ahol jelentős és öntudatos etnikai közösségek élnek autonómiát sőt függetlenséget követelve.

Ha hazánkat hosszabb történelmi távlatban szemlélem, az a benyomásom, hogy a rendszerváltás óta kialakult egy működőképes intézményrendszer[1], de az egymással vetélkedő politikai táborok elválasztó vonalai még nem rajzolódtak ki világosan. Létezik egy jobb/bal hasadás: jobb oldalon a Fidesz hatásosan megszerveződött és gyökeret vert, de a baloldal szétesett.

Kényelmes többség birtokában a Fidesz-KDNP figyelmen kívül hagyhatja a tiltakozásokat. Azonban azok számára, akik az idő okozta erózió miatt vagy csalódásból eltávolodnak tőle, nem létezik hiteles befogadó párt. Valójában hiányzik hazánkban egy balközép, feddhetetlen személyzettel és kidolgozott programmal rendelkező váltópárt.”