„Eminenciás uram, nagyon örülünk, hogy együtt lehetünk és beszélgethetünk Önnel. Ma az Egyesült Államokbeli katolikus férfiak állapotáról szeretnénk beszélgetni és arról, hogyan tudunk még több férfit bevonni az új evangelizációba. Kezdetnek, hogyan írná le Eminenciád a férfiak állapotát a mai katolikus egyházban?
Azt hiszem, nagy zavar van a férfiak sajátos hivatását illetően a házasságban és általában az Egyházban az elmúlt kb. 50 év alatt. Ez több tényezőnek köszönhető, de az a radikális feminizmus, mely az 1960-as évek óta sújtja az Egyházat és a társadalmat, nagyon peremre szorította a férfiakat.
Sajnos a radikális feminista mozgalom erősen befolyásolta az Egyházat és arra indította, hogy folyamatosan a nők problémáival foglalkozzon a férfiak számára kritikus kérdések kárára, mint pl. az apa fontossága, akár házasságon belül akár azon kívül, az apa fontossága a gyermekek életében, a papok atyaságának jelentősége, a férfias karakter lényegi vonásai, a férfiak számára az Isten által az egész társadalom javára adott sajátos adományainak hangsúlyozása.
A férfi mivolt jósága és fontossága nagyon elhomályosult és praktikus okokból egyáltalán nem kapott hangsúlyt. Ez annak ellenére történt, hogy az Egyházban régi hagyomány, különösen Szent József tisztelete révén, a férfias karakter hangsúlyozása, aki életét is feláldozza családjáért, lovagiasan készül felesége és gyermekei védelmére és aki dolgozik, hogy családja számára biztosítsa a megélhetést. Nagyon sok esetben ezen hősies férfias természet magasztalásának hagyománya elveszett a mai Egyházból.
A férfi nem mindezen hősies tulajdonságát nagyon fontos, hogy a gyermek láthassa, miközben növekszik és érik. Az apjával való egészséges kapcsolat segít a gyermeknek, hogy lassan kimozduljon az anya bensőséges szeretetéből és fegyelmet építsen ki, mely megóvja őt a túlzott önszeretettől. Ez biztosítja, hogy a gyermek képes lesz helyesen meghatározni magát mint személyt, aki kapcsolatban van más személyekkel, és ez fiúk és lányok számára egyaránt fontos.
A gyermek kapcsolata apjával a kulcs a gyermek önazonosságához, mely növekedésünk közben alakul ki. Szükségünk van arra a nagyon közeli és támogató kapcsolatra az anyánkkal, de ugyanakkor az apánkkal való kapcsolat, mely természete szerint távolabbi, de nem kevésbé szeretetteljes az, amely fegyelmet visz életünkbe. Arra tanítja a gyermeket, hogy önzetlen életet folytasson, készen bármilyen áldozatra mely szükséges azért, hogy hűséges maradjon Istenhez és a másik emberhez.
Emlékszem, hogy az 1970-es években fiatal férfiak mondták nekem, hogy bizonyos értelemben félnek a házasságtól a nők akkoriban jelentkező radikális és önközpontú magatartása miatt. Ezek a fiatal férfiak attól tartottak, hogy házasságuk egyszerűen nem fog működni a női jogok folyamatos és erőszakos követelése miatt. Ez a szakadék nők és férfiak között azóta csak szélesedett.
Mindenki tudja, hogy a férfiak bántalmazhatják, és olykor bántalmazzák is a nőket. A nőket bántalmazó férfiak nem igazi férfiak, hanem hamisak, mert megsértették saját férfi természetüket a nők megsértésével.
A férfiak és nők viszonyának válsága még jobban súlyosbodott az egyházi hitoktatás teljes összeomlása miatt. A fiatal férfiak úgy nőttek fel, hogy nem kaptak megfelelő tanítást hitükről és hivatásukról. A fiatal férfiaknak nem tanították meg, hogy Isten – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – képmására teremtettek. Ezeknek a fiatal férfiaknak egyáltalán nem tanították azokat az erényeket, amelyek a férfi mivolthoz szükségesek és ahhoz, hogy felhasználhassák a férfiassághoz kapcsolódó sajátos adományokat.
Még súlyosabbá tette a helyzetet a nagyon laza, felszínes kateketikai hozzáállás az emberi nemiség és a házassági kapcsolat természetének kérdéseihez.
Ugyanakkor a társadalomban ekkor robbant be a pornográfia, mely különösen pusztító a férfiak számára, mert iszonyatosan eltorzítja az emberi szexualitás teljes valóságát. Arra vezeti a férfit és nőt, hogy szexualitásukat a férj és feleség házassági kapcsolatától függetlenül szemléljék. (...)
A férfiak irányvesztését a kultúrában még súlyosabbá teszi a családi élet iszonyatos hiánya. A kultúra nagyon anyagiassá lett és fogyasztás központúvá, az egyre nagyobb igények arra kényszerítették az apákat és sokszor az anyákat is, hogy egész nap dolgozzanak. A fogyasztói mentalitás ahhoz az ötlethez vezetett, hogy a gyermekek életét ki kell tölteni aktivitásokkal: iskola, sport, zene és minden egyéb foglalkozás a hét minden estéjén.
Mindezek a dolgok önmagukban jók, de egyensúlyhiányban szenvednek. Az otthoni együttlét, ahol a gyermekek megfelelő időt töltenek szüleikkel sok család életéből hiányzik. A családok már nem étkeznek együtt. Emlékszem, ahogy édesapám oktatott minket és helyes viselkedésre nevelt a vacsora asztalánál. Felnövekedésem alatt nagyon fontos szerepe volt a szüleimmel töltött időnek és a velük való beszélgetésnek. Fiatal pap koromban nagyon elszomorított, amikor szülőktől és gyermekektől halottam, hogy az apák és gyermekeik ritkán beszélgetnek, de ha igen, akkor is csak röviden.
A családoknak legalább egyszer hetente közösen kellene étkezniük úgy, hogy az egész család együtt legyen. Egy kisfiú vagy fiatalember aligha alakíthat ki magában helyes férfi-identitást és férfiúi erényeket, ha nem él együtt apjával és anyjával, és ha nem lehet tanúja a férfi és nő egyedülálló és egymást kiegészítő kölcsönhatásának a családi élet keretein belül, ahol az emberi élet létrejöhet, táplálkozhat és fejlődhet.
Mindezeknek a különféle erőknek együttes hatása súlyosan megsebesítette a férfiakat.
Sajnos az Egyház nem reagált hatékonyan ezekre a destruktív társadalmi erőkre, inkább engedte, hogy őt magát túlságosan is befolyásolja a radikális feminizmus és messzemenően semmibe vette a férfiak súlyos szükségleteit. (...)
Eminenciás uram, hogyan hatott a katolikus férfiak válsága az Egyházra?
Az egyház nagyon elnőiesedett. A nők persze csodálatosak. Nagyon természetesen válaszolnak a meghívásra, hogy legyenek aktívak az Egyházban. A paptól eltekintve a szentély megtelt nőkkel. A plébániai programokat és még a liturgiát is teljesen a nők irányítják, és ezek sok helyen annyira nőiesek lettek, hogy a férfiak nem akarnak bennük részt venni.
A férfiak sokszor vonakodnak attól, hogy aktívak legyenek az Egyházban. Az elnőiesedett környezet és a hiányzó igyekezet a férfiak bevonására az Egyház életébe sok férfit egyszerűen eltaszított. (...)
Voltak és továbbra is vannak súlyos liturgikus visszaélések, melyek taszítják a férfiakat.
Sok helyen a mise teljesen pap-központú lett, olyan mint egy papi „show”. Ez a fajta visszaélés a szent érzék elvesztéséhez vezet és megfosztja a szentmisét alapvető misztériumától. Elvész annak realitása, hogy Krisztus maga jön le az oltárra, hogy megjelenítse golgotai áldozatát. A férfiakat vonzza Krisztus áldozatának misztériuma, de ez a vonzás megszűnik, amikor a mise papi »show«-á vagy banalitássá változik.
A II. Vatikáni Zsinat utáni megvadult kísérletezés, melynek nagy részét nem a zsinat rendelte el, megfosztotta a szentmisét sok elemtől, melyek gondosan kifejezték a szent misztériumokat és melyek évszázadok alatt formálódtak. A mise látszólag nagyon családiassá lett, emberi tevékenységgé, miközben a szent misztérium mély természetfeletti értelme elhomályosult.
A szent elvesztése a nők és férfiak igazi részvételének elvesztéséhez vezetett. De azt gondolom, leginkább a férfiakat taszította el a szent eltűnése. Világosan látszik, hogy sok férfi nem avatódik be a mélyebb liturgikus lelkiségbe, sok férfi nem vonzódik az oltár szolgálata iránt.
A fiatal és idősebb férfiakat megérinti a fegyelem, a pontosság és a fennköltség. Amikor ministrálni tanultam, a kiképzés több hétig tartott, és meg kellett jegyezni a lépcsőimát. Fegyelmezett és gondosan lebonyolított szolgálat volt. Ám hirtelen a II. Vatikáni Zsinat után a liturgia sok helyen nagyon hanyag lett. Kevésbé vonzotta a fiatal férfiakat, mert nemtörődöm lett.
A lányministránsok megjelenése is sok fiút taszított el az oltárszolgálattól. A fiatal fiúk nem akarnak lányokkal együtt csinálni dolgokat. Ez így természetes. A lányok is nagyon jól ministrálnak. Így idővel sok fiú fölöslegesnek érzi magát. Hangsúlyozom, hogy a fiúk kizárólagos ministrálásának gyakorlata semmilyen módon nem jelenti a nők lenézését az Egyházban.
Úgy gondolom, hogy ez hozzájárult sok papi hivatás elvesztéséhez. A ministráns szolgálata a pap oldalán bizonyos férfias fegyelmet igényel és a legtöbb pap ministránsként szerezte első mély liturgikus élményeit. Ha nem vonjuk be a fiúkat a ministrálásba, és nem adunk nekik tapasztalatot a liturgikus istenszolgálatról, ne lepődjünk meg, hogy a hivatások száma drámai módon csökken. (...)
A kutatások azt mutatják, hogy sok férfi nem érti a szentmisét. Azt gondolják, hogy a mise elnőiesedett és nem igazán látják a mise erőteljes férfiasságát. Ez különösen áll a katolikus férfiak többségére, akik megszokásból katolikusok és felszínesek hitükben. Ez súlyos dolog mert ha valaki nem érti a misét, nem is tud élni a miséből áradó természetfeletti kegyelmekkel. Az a férfi, aki maga sem érti a szentmisét, semmiképpen sem taníthatja gyermekeit a szentmise értékelésére. (...)
Nagyon megdöbbentem a fiatal férfiak nagy számán, akik a szentmise rendkívüli formájához kötődnek. Ez nem azért van, mert a rendkívüli forma érvényesebb, mint a Novus Ordo, a rendes forma. A férfiakat vonzza a rendkívüli forma, mert rendkívül kidolgozott, megköveteli, hogy az ember odafigyeljen arra, ami történik. A kétnyelvű kis misszálé használata is segíthet a mise mélyebb megértésében, amely szöveges magyarázatot ad a mise cselekményeihez.
A rendes forma, ha tiszteletteljesen celebrálják jó egyházzenével, ugyanilyen erős pozitív hatással lehet a férfiakra. Viszont taszítja őket a jópofáskodó hozzáállás, ahol a mise valamiféle kedélyes összejövetellé fajul, vagy ahol tiszteletlenséget tapasztalnak. A férfiak azért jönnek, hogy befogadják Jézus Krisztust. Őt akarják látni és a pap tiszteletet sugárzó magaviseletének is tükröznie kell az Ő jelenlétét.”
Fordította: Kovács Ervin Gellért O. Praem. Az interjú teljes fordítása hamarosan a
juventutem.hu-n lesz olvasható.