A férfiasság válságáról az egyházban

2015. január 15. 11:17

Sajnos a radikális feminista mozgalom erősen befolyásolta az Egyházat és arra indította, hogy folyamatosan a nők problémáival foglalkozzon a férfiak számára kritikus kérdések kárára.

2015. január 15. 11:17
Raymond Leo Burke bíboros
The New Emangelization

Eminenciás uram, nagyon örülünk, hogy együtt lehetünk és beszélgethetünk Önnel. Ma az Egyesült Államokbeli katolikus férfiak állapotáról szeretnénk beszélgetni és arról, hogyan tudunk még több férfit bevonni az új evangelizációba. Kezdetnek, hogyan írná le Eminenciád a férfiak állapotát a mai katolikus egyházban?


Azt hiszem, nagy zavar van a férfiak sajátos hivatását illetően a házasságban és általában az Egyházban az elmúlt kb. 50 év alatt. Ez több tényezőnek köszönhető, de az a radikális feminizmus, mely az 1960-as évek óta sújtja az Egyházat és a társadalmat, nagyon peremre szorította a férfiakat.

Sajnos a radikális feminista mozgalom erősen befolyásolta az Egyházat és arra indította, hogy folyamatosan a nők problémáival foglalkozzon a férfiak számára kritikus kérdések kárára, mint pl. az apa fontossága, akár házasságon belül akár azon kívül, az apa fontossága a gyermekek életében, a papok atyaságának jelentősége, a férfias karakter lényegi vonásai, a férfiak számára az Isten által az egész társadalom javára adott sajátos adományainak hangsúlyozása.

A férfi mivolt jósága és fontossága nagyon elhomályosult és praktikus okokból egyáltalán nem kapott hangsúlyt. Ez annak ellenére történt, hogy az Egyházban régi hagyomány, különösen Szent József tisztelete révén, a férfias karakter hangsúlyozása, aki életét is feláldozza családjáért, lovagiasan készül felesége és gyermekei védelmére és aki dolgozik, hogy családja számára biztosítsa a megélhetést. Nagyon sok esetben ezen hősies férfias természet magasztalásának hagyománya elveszett a mai Egyházból.

A férfi nem mindezen hősies tulajdonságát nagyon fontos, hogy a gyermek láthassa, miközben növekszik és érik. Az apjával való egészséges kapcsolat segít a gyermeknek, hogy lassan kimozduljon az anya bensőséges szeretetéből és fegyelmet építsen ki, mely megóvja őt a túlzott önszeretettől. Ez biztosítja, hogy a gyermek képes lesz helyesen meghatározni magát mint személyt, aki kapcsolatban van más személyekkel, és ez fiúk és lányok számára egyaránt fontos.

A gyermek kapcsolata apjával a kulcs a gyermek önazonosságához, mely növekedésünk közben alakul ki. Szükségünk van arra a nagyon közeli és támogató kapcsolatra az anyánkkal, de ugyanakkor az apánkkal való kapcsolat, mely természete szerint távolabbi, de nem kevésbé szeretetteljes az, amely fegyelmet visz életünkbe. Arra tanítja a gyermeket, hogy önzetlen életet folytasson, készen bármilyen áldozatra mely szükséges azért, hogy hűséges maradjon Istenhez és a másik emberhez.

Emlékszem, hogy az 1970-es években fiatal férfiak mondták nekem, hogy bizonyos értelemben félnek a házasságtól a nők akkoriban jelentkező radikális és önközpontú magatartása miatt. Ezek a fiatal férfiak attól tartottak, hogy házasságuk egyszerűen nem fog működni a női jogok folyamatos és erőszakos követelése miatt. Ez a szakadék nők és férfiak között azóta csak szélesedett.

Mindenki tudja, hogy a férfiak bántalmazhatják, és olykor bántalmazzák is a nőket. A nőket bántalmazó férfiak nem igazi férfiak, hanem hamisak, mert megsértették saját férfi természetüket a nők megsértésével.

A férfiak és nők viszonyának válsága még jobban súlyosbodott az egyházi hitoktatás teljes összeomlása miatt. A fiatal férfiak úgy nőttek fel, hogy nem kaptak megfelelő tanítást hitükről és hivatásukról. A fiatal férfiaknak nem tanították meg, hogy Isten – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – képmására teremtettek. Ezeknek a fiatal férfiaknak egyáltalán nem tanították azokat az erényeket, amelyek a férfi mivolthoz szükségesek és ahhoz, hogy felhasználhassák a férfiassághoz kapcsolódó sajátos adományokat.

Még súlyosabbá tette a helyzetet a nagyon laza, felszínes kateketikai hozzáállás az emberi nemiség és a házassági kapcsolat természetének kérdéseihez.

Ugyanakkor a társadalomban ekkor robbant be a pornográfia, mely különösen pusztító a férfiak számára, mert iszonyatosan eltorzítja az emberi szexualitás teljes valóságát. Arra vezeti a férfit és nőt, hogy szexualitásukat a férj és feleség házassági kapcsolatától függetlenül szemléljék. (...)

A férfiak irányvesztését a kultúrában még súlyosabbá teszi a családi élet iszonyatos hiánya. A kultúra nagyon anyagiassá lett és fogyasztás központúvá, az egyre nagyobb igények arra kényszerítették az apákat és sokszor az anyákat is, hogy egész nap dolgozzanak. A fogyasztói mentalitás ahhoz az ötlethez vezetett, hogy a gyermekek életét ki kell tölteni aktivitásokkal: iskola, sport, zene és minden egyéb foglalkozás a hét minden estéjén.

Mindezek a dolgok önmagukban jók, de egyensúlyhiányban szenvednek. Az otthoni együttlét, ahol a gyermekek megfelelő időt töltenek szüleikkel sok család életéből hiányzik. A családok már nem étkeznek együtt. Emlékszem, ahogy édesapám oktatott minket és helyes viselkedésre nevelt a vacsora asztalánál. Felnövekedésem alatt nagyon fontos szerepe volt a szüleimmel töltött időnek és a velük való beszélgetésnek. Fiatal pap koromban nagyon elszomorított, amikor szülőktől és gyermekektől halottam, hogy az apák és gyermekeik ritkán beszélgetnek, de ha igen, akkor is csak röviden.

A családoknak legalább egyszer hetente közösen kellene étkezniük úgy, hogy az egész család együtt legyen. Egy kisfiú vagy fiatalember aligha alakíthat ki magában helyes férfi-identitást és férfiúi erényeket, ha nem él együtt apjával és anyjával, és ha nem lehet tanúja a férfi és nő egyedülálló és egymást kiegészítő kölcsönhatásának a családi élet keretein belül, ahol az emberi élet létrejöhet, táplálkozhat és fejlődhet.

Mindezeknek a különféle erőknek együttes hatása súlyosan megsebesítette a férfiakat.

Sajnos az Egyház nem reagált hatékonyan ezekre a destruktív társadalmi erőkre, inkább engedte, hogy őt magát túlságosan is befolyásolja a radikális feminizmus és messzemenően semmibe vette a férfiak súlyos szükségleteit. (...)

Eminenciás uram, hogyan hatott a katolikus férfiak válsága az Egyházra?
 
Az egyház nagyon elnőiesedett. A nők persze csodálatosak. Nagyon természetesen válaszolnak a meghívásra, hogy legyenek aktívak az Egyházban. A paptól eltekintve a szentély megtelt nőkkel. A plébániai programokat és még a liturgiát is teljesen a nők irányítják, és ezek sok helyen annyira nőiesek lettek, hogy a férfiak nem akarnak bennük részt venni.

A férfiak sokszor vonakodnak attól, hogy aktívak legyenek az Egyházban. Az elnőiesedett környezet és a hiányzó igyekezet a férfiak bevonására az Egyház életébe sok férfit egyszerűen eltaszított. (...)

Voltak és továbbra is vannak súlyos liturgikus visszaélések, melyek taszítják a férfiakat.

Sok helyen a mise teljesen pap-központú lett, olyan mint egy papi „show”. Ez a fajta visszaélés a szent érzék elvesztéséhez vezet és megfosztja a szentmisét alapvető misztériumától. Elvész annak realitása, hogy Krisztus maga jön le az oltárra, hogy megjelenítse golgotai áldozatát. A férfiakat vonzza Krisztus áldozatának misztériuma, de ez a vonzás megszűnik, amikor a mise papi »show«-á vagy banalitássá változik.
A II. Vatikáni Zsinat utáni megvadult kísérletezés, melynek nagy részét nem a zsinat rendelte el, megfosztotta a szentmisét sok elemtől, melyek gondosan kifejezték a szent misztériumokat és melyek évszázadok alatt formálódtak. A mise látszólag nagyon családiassá lett, emberi tevékenységgé, miközben a szent misztérium mély természetfeletti értelme elhomályosult.

A szent elvesztése a nők és férfiak igazi részvételének elvesztéséhez vezetett. De azt gondolom, leginkább a férfiakat taszította el a szent eltűnése. Világosan látszik, hogy sok férfi nem avatódik be a mélyebb liturgikus lelkiségbe, sok férfi nem vonzódik az oltár szolgálata iránt.

A fiatal és idősebb férfiakat megérinti a fegyelem, a pontosság és a fennköltség. Amikor ministrálni tanultam, a kiképzés több hétig tartott, és meg kellett jegyezni a lépcsőimát. Fegyelmezett és gondosan lebonyolított szolgálat volt. Ám hirtelen a II. Vatikáni Zsinat után a liturgia sok helyen nagyon hanyag lett. Kevésbé vonzotta a fiatal férfiakat, mert nemtörődöm lett.

A lányministránsok megjelenése is sok fiút taszított el az oltárszolgálattól. A fiatal fiúk nem akarnak lányokkal együtt csinálni dolgokat. Ez így természetes. A lányok is nagyon jól ministrálnak. Így idővel sok fiú fölöslegesnek érzi magát. Hangsúlyozom, hogy a fiúk kizárólagos ministrálásának gyakorlata semmilyen módon nem jelenti a nők lenézését az Egyházban.

Úgy gondolom, hogy ez hozzájárult sok papi hivatás elvesztéséhez. A ministráns szolgálata a pap oldalán bizonyos férfias fegyelmet igényel és a legtöbb pap ministránsként szerezte első mély liturgikus élményeit. Ha nem vonjuk be a fiúkat a ministrálásba, és nem adunk nekik tapasztalatot a liturgikus istenszolgálatról, ne lepődjünk meg, hogy a hivatások száma drámai módon csökken. (...)

A kutatások azt mutatják, hogy sok férfi nem érti a szentmisét. Azt gondolják, hogy a mise elnőiesedett és nem igazán látják a mise erőteljes férfiasságát. Ez különösen áll a katolikus férfiak többségére, akik megszokásból katolikusok és felszínesek hitükben. Ez súlyos dolog mert ha valaki nem érti a misét, nem is tud élni a miséből áradó természetfeletti kegyelmekkel. Az a férfi, aki maga sem érti a szentmisét, semmiképpen sem taníthatja gyermekeit a szentmise értékelésére. (...)

Nagyon megdöbbentem a fiatal férfiak nagy számán, akik a szentmise rendkívüli formájához kötődnek. Ez nem azért van, mert a rendkívüli forma érvényesebb, mint a Novus Ordo, a rendes forma. A férfiakat vonzza a rendkívüli forma, mert rendkívül kidolgozott, megköveteli, hogy az ember odafigyeljen arra, ami történik. A kétnyelvű kis misszálé használata is segíthet a mise mélyebb megértésében, amely szöveges magyarázatot ad a mise cselekményeihez.

A rendes forma, ha tiszteletteljesen celebrálják jó egyházzenével, ugyanilyen erős pozitív hatással lehet a férfiakra. Viszont taszítja őket a jópofáskodó hozzáállás, ahol a mise valamiféle kedélyes összejövetellé fajul, vagy ahol tiszteletlenséget tapasztalnak. A férfiak azért jönnek, hogy befogadják Jézus Krisztust. Őt akarják látni és a pap tiszteletet sugárzó magaviseletének is tükröznie kell az Ő jelenlétét.
 
Fordította: Kovács Ervin Gellért O. Praem. Az interjú teljes fordítása hamarosan a juventutem.hu-n lesz olvasható.
 
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2015. május 12. 23:53
Öltözetével, dundi termetével Burke bíboros nem éppen a férfiasság megtestesítője, mégis férfiasan kiáll a férfiérdekekért. Meg lehet érteni, már a szentélybe is benyomulnak az ostoba és tisztátalan nők,jelenlétükkel rontva a szertartások férfias méltóságát. Tisztelt Bíboros Úr, kérem,legyen türelmes, gondolja meg, a legszebb férfiuralom idején,a Római Birodalomban mit kellett kiállni a nőknek?-a gyermeket,ki miatt hánytak és elájultak, kinek egyre növekvő terhét kilenc hónapon át viselni kellett, kit végül kínok között megszültek,nem tehették tejtől duzzadó emlőikre, előbb le kellett fektetni szegényt a földre, a Pater Familias elébe, és ha az föl nem vette, vitték ki a gyermeket a szeméttelepre. Sérelem érte a nőket akkor is, mikor a Biblia kimondta, ősi találmányuk, a FÖLDMŰVELÉS immár a férfiak feladata, kultuszukat, a Feltámadó Istent és az Isten Testét, a kenyeret és Vérét a bort a férfiuralom kisajátította. Egyszer jobbra ing az inga, egyszer meg balra,a végső időkben is a férfi lesz a nyertes,mikor a pusztuló Földről űrhajón kell távozni, a gyengébb nőnek akkor semmi esélye. És ,ha a széttartó világmindenségben a csillagok is, az űrhajó is darabokra hullik, nem az Úr Krisztus,de Buddha dicsősége lesz az, minden a Nirvánába hullik
József42
2015. május 12. 23:52
Nyílt és rejtett módszerek Pozsonyi Ádám - 2012. szeptember 15., szombat Egy kis érdekesség. Ezelőtt kereken kilencven éve vették ki a menyasszony házassági esküjéből azt a kitételt, hogy „mindenben engedelmeskedik férjének”. Ha információim helyesek, nemrég a hűségesküt is kivették. (Csoda, ha a férfiak nem nősülnek? Hűség nem kötelező, engedelmességet még kiejteni is szélsőséges, de váláskor a nő viszi a fél vagyont, és egyes országokban még el is kell tartani. Nem „bót” – ahogy a köznyelv mondja.) De a haladás még tartogathat számunkra meglepetéseket. Az európaiság, felvilágosultság és tolerancia olyan fokaira kapaszkodhatunk a jövőben, hogy még annak is örülni kell, ha nem kell közjegyzőileg igazolnunk – büntető, dupla szja-fizetés terhe mellett – egy homoszexuális kapcsolatot. De most nem is a kihalás felé tántorgó fehér európai civilizáció szédítő távlatai, hanem Varga István parlamenti kijelentése kapcsán ragadtam tollat. Mert ez a kijelentés akkora port vert fel, hogy – többek közt – még minden toleránsak legtoleránsabbikát, Andrassew Ivánt is megszólalásra késztette. Az Andrassew nevezetű – ki tollát szépírás helyett olykor feljelentésekre használja, mint velem kapcsolatban ezelőtt néhány évvel holmi könyvégetés kapcsán –, most ismét tollat ragadott, s kiengedte, mi leglényege. „Nem olyan macsóskodásra gondolok, mint ami Varga István fideszes képviselőből és kicsit az egész pártból árad, kádéenpéstül: »Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak« – mondta Európában.” Halkan jegyzem meg, Magyarországon mondta. Mert engem Európa nem érdekel. (Őket meg Magyarország nem érdekli, de ezt már ismerjük). Az erőszak csúnya dolog. És minden erőszaktevő megrovást és minden áldozat együttérzést és segítséget érdemel. De mivel a haladók nem a valóságban élnek – hanem a nagybetűs Utópiában, és úgy viselkednek, mintha életükben nem jártak volna grundon, vagy nem utaznának a 4-es villamoson – muszáj az Andrassew-féle csöpögősen humánus lényeknek megvilágítanom néhány apróságot az élet örök törvényeiből. Az erőszak az érdekérvényesítés egyik módozata. Léteznek nyílt és rejtett módszerei. A pofon az erőszak nyílt, és egyben legtriviálisabb formája. Ám vannak ravaszabb, rejtett módszerek is. Ha a pofont törvényileg büntetjük, legyen büntethető a lelki kínzás, az idegi kicsinálás, a hiszti is. Mert azt ki kéri számon, ha a szándékos pszichikai bántalmazás (szekálás) miatt a férj tíz év házasság után meghal gyomorrákban? (Az elnyomott nők átlagéletkora Magyarországon tíz évvel magasabb, mint a zsarnok férfiaké.) Ezekről természetesen nem beszélnek, mert korunk a baloldali eszmeiséget „tolja” előre. És a baloldal lényege a rejtett, sunyi módszerekben rejlik. És érthetően azokat támogatja, míg a nyílt eszközöket igyekszik felszámolni. A baloldal azt mondja: felszabadítás, a gyakorlatban megszállást jelent. A baloldal azt mondja, tiszteld a másságot, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy börtönbe mész, ha más a véleményed. Azt mondja: sokszínű világ, valójában uniformizált egyöntetűség. Azt mondja, védjük a nőket, valójában a család maradé¬kait verik szét. Mert a reakciós, eredeti (isteni rend szerinti) világban mindennek helye van és arányos. A nő, mióta világ a világ, él a ravasz trükkökkel, a férfi meg a nyílt erőfölénnyel. A kettő egyensúlyban van. De ha az egyiket kriminalizálják, a másikat pedig nem, borul a mérleg, s a világ élhetetlenné válik. S a cél ez! A „múltat végképp eltörölni” és „sarkából kidönteni” akarják. Megjegyzem, a nőket sosem kérdezték meg, hogy akarnak-e „egyenjogúsodni”, vagy maradnak anyának. Most így utólag a felheccelt nők persze hogy őrjöngenek, hogy így jogok, meg úgy jogok, de eredetileg őket nem kérdezték meg, hogy akarnak-e majd egyszer száz év múlva, Tesco-pénztárosként rabszolgák lenni, vagy inkább a hagyományos családmodellben eltartva élni, és úgy irányítani a családot, hogy két mosolygással meg egy jó ebéddel a férfi el van „intézve”. Mert a férfit ezekkel lehet, nem öntudatos kioktatással, meg azzal, hogy lefőzzük az élet minden területén, ami számára fontos. A mai férfinak a nő csupán azt nem tudja megadni, ami számára a legfontosabb a világon: azt, hogy ő a főnök. (Gondoljuk el, hogy egy nő egy életen át nem kapja meg azt az érzést, hogy ő szép.) Ellenben a mai nő a férfit ki akarja túrni a létezésből, le akarja körözni minden olyan területen, amiben az fontosnak érzi magát, a létezésének értelmét is kétségbe akarja vonni, s ebben médiatámogatást kap minden vonalon. Korunk férfiideálja L. Bundy cipőárus. Felesége nem tiszteli, gyerekei kiröhögik, tekintélye nulla – csak a pénzét szedik el. (Ez az egy megmaradt a régi reakciós gyakorlatból.) Igen, a nőket annak idején nem kérdezték meg, mert a „felszabadítottakat” sose kérdezik meg. (Az, hogy Magyarország köztársaság legyen, ne királyság, azt is egy szűk kisebbség intézte el terrorral, a nép nem volt arról se megszavaztatva.) És ezt az Andrassew-félék nagyon jól tudják. Az utolsó betűig. És ez benne a legaljasabb.
Csomorkany
2015. május 12. 23:50
Ha te attól éreznéd magad férfinak, hogyha jogod lenne verni a feleségedet, akkor valamit félreértesz a férfiasságból. Ember, te ezt hóttkomolyan leírtad felnőtt nők kapcsán! Szállj már egy kicsit magadba!
antioligarcha
2015. május 12. 23:49
Azon talán elgondolkodhatna a bíboros úr, hogy ő a legfőbb szószólója annak, miszerint az újraházasodottak nem áldozhatnak. A mai világban egy férfinak semmiféle eszköze nincs már a szóbeli női agresszióval és tekintélyének rombolásával szemben, ami hála a nők anyagi függetlenségének és a feminizmusnak egyre erősebb és gyakoribb. Illetve egyetlen eszköze van: a menekülés, a nő otthagyása, egy idő után végleges elhagyása. Hangosan beszélni egy nővel, fizikailag bántalmazni, esetleg anyagi támogatását csökkenteni a nő agressziója miatt manapság már nem lehet védekezésül a férfinak. Sok katolikus férfi neveltetése okán ezért szenved sokáig agresszív, tekintélyüket aláásó nők mellett, mert félnek ettől a kvázi egyházi "kiközösítéstől", amit az áldozás megtagadása jelent. Közben az ilyen nők mellett elveszítik férfiasságukat, tekintélyüket lerombolják, mert a hagyományos férfi védekezési eszközök (család anyagi biztonságának fenntartása, fizikai fegyelmezés) megszűntek. Marad tehát a szenvedés, a férfiasság, a tekintély elveszítése egy agresszív nő mellett, vagy el lehet menekülni a férfinak a vele elégedetlen, őt megalázó nőtől. Talán könnyebben tudnának a katolikus férfiak is férfiasan viselkedni - azaz otthagyni egy agresszív és méltatlan nőt - , ha nem fenyegetné őket az egyházi kiközösítés veszélye. Jelenleg az újraházasodottak egyházi "kiközösítése" sok férfit benntart méltatlan és megalázott helyzetében. Egy férfi ráadásul nem panaszkodhat arra sem, hogy őt felesége megalázza és férfiként nem tiszteli. Egy nő szabadon panaszkodhat a férfi "hibáira", ezt semmi nem tiltja, így a nők panaszairól mindenki tud és őket mindenki sajnálja. A média is tele van a volt férjüket ócsároló vagy minimum lesajnáló nők nyilatkozataival, a férfiak pedig hallgatnak, ők nem nyilatkoznak, őket ne sajnálja le senki. Az egyháznak meg kell értenie ezt a helyzetet, különben a férfiak utolsó védekezési eszközét is elveszik a katolikus férfiaktól, akik vagy azért utálják egyházukat mert kényszerítik őket egy méltatlan kapcsolat fenntartására vagy azért mert újraházasodottként eltiltják őket a szentáldozástól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!