Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Kíváncsi vagyok, mikor történik egy újabb terrortámadás, amelyre válaszul az életben maradt rajzolók megrajzolhatják a következő karikatúrákat, így újra éghetnek majd a templomok.
„Szürreális, de úgy fest, Európában sokan inkább bevezetnék a rendőrállamot, semmint szabályoznák a sajtószabadságot, kimondva, leírva azt, hogy az nem a szenny szabad áramlását jelenti. Nem igazán értem már azt sem, miért kell – jórészt – szabályozás nélkül figyelni, hogyan áramlik a salakanyag a tévékből, újságokból, online portálokból az elménkbe, nem beszélve gyerekeinkről, akik teljesen kiszolgáltatottak. Egyáltalán, mit akarunk megvédeni? A ValóVilágot?
A műmellek, leértékelések, hazugságok, ferdítések világát? Vagy az »igazi« európai értékeket? Az nem a gyalázkodásról, hanem a gondolkodásról szól.
Ha már sajtó: oknyomozó riport mellbimbóvasaltatás helyett.”