„Utazzunk még kicsit Barack Obama gondolatai között: az elnök megígérte, hogy országa folytatja a terroristák levadászását és hálózataik felszámolását, fenntartva magának az egyoldalú cselekvés jogát. Felszólította a kongresszust, határozatban hatalmazza fel arra, hogy erőt alkalmazzon az Iszlám Állam terrorszervezet ellen.
Mint mondta, Amerika kitart azon elve mellett, hogy a nagy országok nem erőszakoskodhatnak a kisebbekkel. Ennek jegyében helyezkedik szembe az orosz agresszióval, támogatja az ukrán demokráciát és saját NATO-szövetségeseit. »Ma Amerika szilárdan és szövetségeseivel egységben áll, Oroszország pedig elszigetelődött, gazdasága lerongyolódik« – mondta.