„Zsidók, melegek, rejtőzködjetek!” – üzeni a berlini rendőrfőnök
Különösen akkor kell titkolózniuk Barbara Slowik szerint, ha arab negyedekben járnak.
Az egykori számítások tehát nem adtak hiteles képet a zsidó jólét mértékéről, ezért a zsidók javainak elrablását a könyvnek inkább az antiszemiták által elképzelt zsidó gazdagsággal kellett volna összefüggésbe hoznia, mintsem a valóssal.
Köszönöm Ungváry Krisztiánnak, hogy megjegyzéseket fűzött A mérleg megbízhatósága című írásomhoz, bár én inkább válaszban reménykedtem, méghozzá tételes és érvelő válaszban.
Ungváry úgy találja, én megpróbálom őt úgy beállítani, mintha „beteges antiszemiták adatait tekintené valóságosnak”, holott könyvében csak egyetlen alkalommal hivatkozik Bosnyák Zoltánra statisztikai fejtegetéseiben. Az állításom valójában ennél bonyolultabb, és egyáltalán nem cáfolja az, hogy csak egyszer hivatkozott Bosnyákra a szerző. Arról beszéltem, hogy a könyvében szereplő számos statisztikai adat közül csakis azok alkalmasak annak megítélésére, gazdagabbak voltak-e a zsidók, amelyek arra vonatkoznak, mekkora volt a részesedésük a nemzeti vagyonból és jövedelemből. Ám a zsidó részesedésre vonatkozó adatokkal is van két gond. Egyrészt ezek egyáltalán nem nagy Horthy-kori statisztikusaink kalkulációi voltak, hiába beszél így róluk Ungváry, hanem Bosnyák Zoltánéi (lásd Magyarország elzsidósodása, 117-118. o. és Szembe Júdeával, 237-239. o.). Másrészt Bosnyák számainak nincs valóságalapja. És nem azért nincs, mert Bosnyák antiszemita volt, hanem azért, mert önkényesek, csupán találgatások. Az egykori számítások tehát nem adtak hiteles képet a zsidó jólét mértékéről, ezért a zsidók javainak elrablását a könyvnek inkább az antiszemiták által elképzelt zsidó gazdagsággal kellett volna összefüggésbe hoznia, mintsem a valóssal. Ez a gondolat egyébként a kötetről folytatott vitaülésen már Ungváry Krisztiánban is felmerült.
Ungváry ragaszkodik ahhoz, hogy érveimet tudományos fórumon adjam elő, és mások is különösnek tartják, miért nem a szűkebb szakmai nyilvánosság előtt vitatom könyvét. Nos, a helyzet az, hogy észrevételeimet egy vitapartnerem őszi elfoglaltsága miatt télre húzódó, szabályszerű tudományos vitán mondtam el, mégpedig Ungváry Krisztián jelenlétében. Később elfogadtam a Tilos Rádió történelmi műsorának meghívását, ahová Ungváry is meghívást kapott. Ezután Ungváry a Válasz.hu-n kifogásolta, hogy ellenvetéseimet nem adtam írásba, valamint értesítette az olvasókat, hogy nem mondok igazat. Gondolom, mindenki megérti, hogy becsületemet ezek után nem egy szakfolyóirat hasábjain védtem meg, hanem a Mandineren. Mást nem tettem az ügyben.
Egyébként szerintem a tudósnak nemhogy tilos lenne megismertetnie felfedezéseit a nagyközönséggel, ha a szerkesztőségek módot adnak rá, hanem éppenséggel dolga. Erre tanít minket Ungváry Krisztián eddigi munkássága, aki annyi és annyi vitát folytatott, újságcikket írt, szereplést vállalt, anélkül, hogy annyira megválogatta volna a közönségét, mint most. Ettől függetlenül természetesen állok a vita folytatása elé tudományos folyóiratban is.
Ungváry Krisztián az általam felfedezett hivatkozás nélküli átvételekről – amelyek az MTA tudományetikai kódexének 5.1.3. pontja szerint vétségnek tekintendők, de elmarasztalásra nem adnak okot, mivel minden jel arra mutat: nem szándékosak (lásd 6.2.1.) – nem tett megjegyzést. Alighanem azért nem látta szükségét ennek, mert megfigyeléseim szerinte teljesen alaptalanok, vagy ahogy ő a Válasz.hu-n fogalmazott: „Bolgár Dániel hazudik”. Az, hogy jól gondolja-e, könnyen kideríthető, mivel állításaim ellenőrizhetőek. Arra buzdítok mindenkit, akinek módja van rá és netán érdekli, melyikünk mond igazat, vegye kezébe A Horthy-rendszer mérlegét, üsse fel a jelzett helyeken és vesse össze a megfelelő művekkel!
Bolgár Dániel