A mérleg megbízhatósága – Ungváry Krisztián könyvéről

2015. január 24. 10:47

Bolgár Dániel

Ungváry Krisztián táblázatának, mely a magyarországi zsidó és nem zsidó lakosság jövedelmi viszonyait vizsgálja, a tudománytörténet fekete könyvében lenne a helye – összesen három rovatba írt helyes adatot. Ez annyit tesz: 2388 keresőt, tehát egy falura való embert helyezett el jól a táblázatban az összesen 4 millióból.

A közismert történésznek, Ungváry Krisztiánnak A Horthy-rendszer mérlege. Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus című akadémiai díjas munkájáról, amely egyúttal elbírálás alatt álló akadémiai doktori értekezése, január 7-én a Magyar Szociológiai Társaság rendezett vitát. A mű egyik opponenseként arra vállalkoztam, hogy megvizsgáljam, a mű megfelel-e az elemi megbízhatóság elvárásának, teljesíti-e a kötelező minimumot? Amennyire vissza tudok emlékezni, Ungváry a helyszínen érdemben nem válaszolt ellenvetéseimre. Csütörtökön viszont azt nyilatkozta a valasz.hu-nak, hogy hazudok.

Súlyos aggályaim egy részét a Magyar Narancsban már megírtam. Kritikám lényege az volt, hogy a szerző művének – saját kifejezésével élve – alaptézisét, amely szerint a zsidók a két világháború közötti Magyarországon sokkal gazdagabbak voltak a keresztényeknél, és a zsidóellenes politika, majd a holokauszt ennek a nagy jólétnek az elragadására és újraosztására irányult, semmivel sem tudta alátámasztani. Pontosabban csak a nagy Horthy-kori statisztikusoknak olyan számításaival, amiket ő fantáziált. A statisztikusok ugyanis nem végeztek kalkulációkat arra nézve, hogyan részesednek a nemzeti vagyonból és jövedelemből a zsidók. Csupán – ahogy Ungváry nevezi – egy antiszemita futóbolond, Bosnyák Zoltán találta ki az Ungváry által használt számokat úgy, hogy eljárásának semmilyen racionális eleme nem volt.

Táblázat bizonytalan lábakon

Ungváry Krisztián legutóbbi nekem írt válaszcikkében, amire már nem kaptam lehetőséget felelni, elismerte, hogy nincsenek vagy sosem látta azokat a szakszerű számításokat, amikről korábban beszélt. Ám úgy döntött, „hogy megszűnjön a számokkal való felelőtlen dobálódzás”, ő maga elvégzi a zsidó részesedés mérését, azaz bemutatja, igenis hihető, hogy az összes jövedelem negyedével a népességnek mindössze huszadát képező zsidóság rendelkezett a holokauszt előtt. Hogy milyen módszert használt? Ötlete nem rossz: vegyünk egy olyan kutatást, ami megadja, hogy az egyes foglalkozáscsoportok tagjai mennyi jövedelemre tettek szert 1930-1931-ben átlagosan (Matolcsy Mátyás végzett ilyet). Majd nézzük meg, hogy az 1930. évi népszámlálásban (ennek számait Kovács Alajos egyik kötetéből veszi Ungváry), hányan voltak ezekben a foglalkozáscsoportokban a zsidók, hányan a keresztények. Ezután csak be kell írnunk egy táblázatba a két adatsort, máris számolhatjuk, mennyit kasszíroztak a zsidó vallásúak az egyes foglalkozáscsoportok jövedelméből, innen már gyerekjáték kiszámolni, mennyi jutott rájuk az összesből. (A táblázat sajnos csak a nyomtatott verzióban érhető el.)

Igen ám, csakhogy ez a módszer eleve alkalmatlan bármilyen következtetés levonására, mivel Matolcsy és a népszámlálások kategóriarendszere összeegyeztethetetlen egymással. Matolcsy rétegei közül ugyanis hármat nem találunk a népszámlálásban, következésképp csak teljes önkénnyel adható meg, hogy ezeknek mekkora részét képezték a zsidók. Vitapartnerem kénye-kedve ebben a három kategóriában az izraelitáknak az általa feltételezett zsidó összjövedelem 88%-át, azaz a teljes nemzeti jövedelem 15%-át ajándékozta.

A szerény maradékon osztozó többi kategóriával is probléma van azonban. Ungváry ugyanis, állításával szemben, nem Matolcsy könyvéből vette át Matolcsy kategóriáinak nevét, hanem Romsics Ignác Magyarország története a XX. században című összefoglalásából (191. oldal). Romsics márpedig valamiért megváltoztatta négy kategória nevét, Ungváry pedig ezeket a módosított neveket kereste az 1930. évi népszámlálásban. De mivel olyanok ott nincsenek, keresett olyanokat, amik szerinte hasonlítanak rájuk. Ennek következtében azoknak a rovatoknak egy részébe sem írt valós számokat, amelyekbe módja lett volna. Még mindig maradt azonban néhány rovat, ahová valóságos adatokat jegyezhetett volna, de azok is hemzsegnek a képzeletbeliektől.

Hogy csak felsorolásszerűen utaljak arra, milyen látványosabb hibákat követett el Ungváry: Rendre a keresztények közé számolta a zsidókat is, mert nem ébredt rá, hogy az összlétszámból az izraelitákat ki kellene vonni, hogy megkapjuk a nem zsidókét. Elfeledkezett arról, hogy Magyarországon éltek a kereskedelemben és közlekedésben foglalkoztatott kiskeresetű önállók és segédszemélyek is, őket teljesen elhagyta a táblázatából. Több esetben az 1920. évi adatokat közölte az 1930. éviek helyett. A zsidó ipari segédszemélyeket (tehát a munkásokat) négy különböző rovatban is elszámolta, a keresztény ipari segédszemélyeket csupán kétszer. Ahová viszont a segédszemélyeket kellett volna írnia, ott hozzájuk csapta az önállók és tisztviselők számát is. Bizonyos földbirtokos és földbérlő kategóriákban elfeledkezett a bérlőkről. Van olyan rovat, ahová a valóságos érték harminchatszorosát írta be. Sem a tizedesvesszők, sem a kerekítés számtani problémáját nem sikerült kezelnie. Összességében 21 ezerrel több zsidó vallású keresőről közölt adatot, mint ahányan éltek az országban.

Ungváry Krisztián ezen táblázatának a tudománytörténet fekete könyvében lenne a helye, de én most itt közlöm lényegi adatait a cikk végén, és részletesebb elemzés helyett egyúttal helyesbítem is a táblázatot. Ungváry összesen három rovatba írt helyes adatot. Ez annyit tesz: 2388 keresőt, tehát egy falura való embert helyezett el jól a táblázatban az összesen 4 millióból. A táblázat, ha helyesen töltjük ki, mindössze arra alkalmas, hogy megmutassa, az vitapartnerem által feltételezett összes jövedelemnek 1,3%-a az ország zsidó 1,7%-ának bukszájában landolt. Vagyis az Ungváry által javasolt módszerrel egy nagyon gyenge érvet kapunk éppenséggel amellett, hogy a zsidók szegényebbek voltak a többségnél.

Hivatkozatlan gondolatok

Az elemi megbízhatóságnak természetesen az is része, hogy a tudományos igényű műben a szerzőség tisztázott legyen, tehát ha a szerző átvesz valamilyen gondolatot vagy adatot, akkor hivatkozzon, ha idéz, használjon idézőjelet. Nos, a vitára felkészülve figyeltem fel arra, hogy amikor a könyv olyan ismereteket közöl, amelyek biztosan nem Ungváry fejéből pattantak ki, tehát azokat csakis máshonnan szerezhette (mivel azok nem kikövetkeztethetőek, továbbá nem is köztudomásúak), a szerző nem mindig jelöli, honnan szerezte értesüléseit. Tisztázzuk, nem arról van szó, hogy nincs minden egyes mondat végén hivatkozás. A bekezdés végén sincs. Néhány problémás szöveghely esetében igyekeztem kinyomozni, mi volt valójában Ungváry forrása. Két esetet fogok ismertetni.

A 124. oldalon Ungváry a két világháború közötti értelmiségi munkanélküliség tárgyalásába kezd és megemlíti azt az érdekes körülményt, hogy a kontinensen Magyarországon volt a legtöbb orvos és ügyvéd népességarányosan. Engem lenyűgözött ez a megállapítás. Arra gondoltam, micsoda erőfeszítés van mögötte. Hány és hány országból kellett összekaparni a statisztikai adatokat. És mindezt csak úgy panyókára vetve közli velünk a szerző, semmit sem árul el arról, honnan derítette ki.

Én azonban elárulhatom az olvasónak. Vessük össze Ungváry szavait az általa másutt hivatkozott Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus (2001) című könyv 73-75. oldalával, amit Kovács M. Mária írt. Ungváry: „Magyarország az ezer főre eső ügyvédek és orvosok számát tekintve európai listavezetőnek számított.” Kovács M.: „A húszas évek végére ez az európai összehasonlításban elszegényedett ország az egy főre eső ügyvédek és orvosok számának vonatkozásában az élre, első helyre ugrott.” Ungváry: „Magyarországon már korábban [értsd: 1919 előtt] is nagyobb volt az ezer lakosra eső diákok száma, mint pl. Nagy-Britanniában”. Ezt Ungváry Kovács M. Mária 75. oldalon szereplő táblázatából olvasta ki. Csak épp azt a fontos körülményt felejtette el megemlíteni, hogy a felsorolt 11 európai állam közül Nagy-Britannia állt legrosszabbul, ott volt a legkisebb az egységnyi lakosra jutó hallgatók száma. Tehát az égvilágon semmit sem árul el az itteni túlképzési helyzet súlyosságáról az, hogy Magyarország ebben lekörözte a briteket. Ungváry: „a húszas években az értelmiségi túlképzés tovább növekedett, sőt még a magas német értékeket is meghaladta.” Kovács M.: „a húszas években a diplomásoknak a népességhez mért aránya még a szellemi túltermeléséről híres Németországét is meghaladta.”

Ungváry tehát másol, pontosabban átfogalmazza a mondatokat, de nem hivatkozik. Ez a gyakorlat attól válik mulatságossá, hogy Ungváry nem mindig érti, amit átvesz. Tudniillik ugyanebben a bekezdésben arról is értesít minket, hogy „a magyar értelmiségi munkanélküliség súlyosságát John Maynard Keynes és Karl Mannheim egyaránt felismerte”. Ez nagyon váratlan állítás. Ki gondolná, hogy két ilyen nemzetközi ismertségű klasszikus reflektált egy kicsiny, távoli ország mindennapos problémáira? Meglepettségünk elillan, ha megkeressük Kovács M. Mária szövegében, mit értett félre Ungváry. Kovács M.: „John Maynard Keynes […] a húszas évek elején úgy vélte, hogy Magyarországon és Ausztriában a háború utáni helyzet a németországinál is súlyosabb társadalmi válsághoz vezetett: »Ezek az országok már ténylegesen átélik azt, ami Európa többi része számára egyelőre a jóslatok birodalmába tartozik.«” Vagyis Keynes egy szót sem szólt a magyarországi diplomás munkanélküliségről, de még általában az értelmiségi túltermelésről sem, csak általános aggodalmát fejezte ki a válságos magyarországi helyzet miatt. Most nézzük, hogy kerül ide Mannheim. Kovács M.: „Aligha véletlen, hogy az értelmiségi munkanélküliség veszélyeire oly korán felfigyelő szociológus, Karl Mannheim is magyar származású volt.” Tehát Kovács M. szerint Mannheim sem mondott semmit a magyarországi diplomás munkanélküliségről, csak általában gondolkodott az értelmiségiek túltermeléséről, és talán azért tette, mert ebben az országban született meg.

Hogyan lett katolikus lap A Cél?

A 70. oldalon Ungváry Krisztián egy bekezdést szentelt annak, hogy regisztrálja, mikor árasztotta el az antiszemita diskurzus a magyarországi sajtótermékeket. Pusztán azt furcsállhatjuk, miért csak a katolikus újságokról emlékezik meg. Főleg úgy, hogy felsorolja köztük A Cél című lapot is. Én lapozgattam annak idején ezt a különben módfelett részrehajló folyóiratot, de katolikus elfogultságot sosem fedeztem fel benne. Mindenesetre ez a bekezdés is imponált nekem. Gondoljunk bele, hány lap hány évfolyamát kellett Ungvárynak elolvasnia, hány ezer cikken átrágnia magát, hogy megállapíthassa, mikor lett hegemón az antiszemita beszédmód. És teljesítményével ezúttal sem kérkedik, hiszen a bekezdéshez egyetlen hivatkozást sem rendelt.

Valójában semmiféle munka nem áll a háttérben, hanem jelöletlen másolásról van szó. Hasonlítsuk össze Ungváry sorait ezúttal Bihari Péter Lövészárkok a hátországban (2008) című monográfiájának 208. oldalával. A műre egyébként Ungváry több alkalommal hivatkozik, de a 70. oldalon nem, és Bihari könyvének erre a szakaszára másutt sem. Ungváry: „1916-tól a zsidókérdés különböző aspektusaival foglalkozó cikkek elárasztották a folyóiratokat és a napi sajtót.” Bihari: „A zsidókérdés különböző aspektusaival foglalkozó cikkek 1916-tól fokozatosan elárasztották a folyóiratokat, majd 1917-től a napisajtót is.” Ungváry: „Ebben élen jártak a katolikus lapok”. Bihari: „A műfajban legaktívabban a katolikus lapok vettek részt”. Ungváry ezután felsorolja az antiszemitizmusban jeleskedő katolikus lapokat: „a Magyar Kultúra, az Élet, a Keresztényszocializmus és a Sajtó, valamint az Új Nemzedék és A Cél.” Ezzel nem éppen éles ellentétben Bihari azt írja: „a Magyar Kultúra, az Élet, a Keresztényszocializmus és A Sajtó, továbbá a Függetlenségi Párthoz közel álló Új Nemzedék és A Cél.” Vagyis A Cél nem volt katolikus lap, csak Ungváry, hogy mégse teljesen szó szerint másoljon, törölte Bihari mondatából „a Függetlenségi Párthoz közel álló” kitételt, így nemcsak másolt, de még téves információt is közölt. Ungváry: „1915-től a katolikus lapok már egyre többet foglalkoztak a zsidókérdéssel”. Bihari: „A katolikus lapok és havi folyóiratok már 1915 elejétől […] egyre többet és egyre durvábban foglalkoztak a zsidókkal.1

Az olvasónak azt kell még tudnia, nem ez az első eset, hogy a szakma Ungváryt hivatkozás nélküli átvételen kapja. Nagy-Csere Áron mutatott rá a Betekintőben írt recenziójában arra, hogy az Elhallgatott múlt című kötetben a két szerző, Ungváry és Tabajdi Gábor körülbelül fél oldalt idézőjel és hivatkozás nélkül, szó szerint átmásolt Krahulcsán Zsolt és Müller Rolf Rubiconba írt cikkéből. Ungváry legott áthárította a felelősséget Tabajdi Gáborra. Ám ez nem menti őt, mivel szerzőként vállalta az egész szöveget, ugyanis nincs megjelölve, melyik szakaszt ki írta.

Baleset vagy gyilkosság – hogyan halt meg Egan Ede?

Bónuszként bemutatnék még egy szöveghelyet, ahol ugyancsak hiányzik a hivatkozás, de nem ettől érdekes. A 63-64. oldalon a kötet az ún. hegyvidéki akcióról számol be. Röviden arról van szó, hogy a századfordulón a magyar állam Egan Ede miniszteri biztos személyében megjelent egy kárpátaljai járásban és beavatkozott a piaci viszonyokba a ruszin parasztok mellett részben a helyi nagybirtokkal szemben, részben viszont azokkal szemben, akiket hol uzsorásként, hol zsidóként, hol galíciánerként, hol kazárként emlegettek.

Amikor Ungváry leírja az akció elemeit, nem ad meg hivatkozást, és nem is merném megmondani, honnan vette értesüléseit. Csak annyit bátorkodom állítani, hogy Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon című művének Eganról szóló fejezetéből (350–355.) kettő-három kivételével minden információ kiolvasható, amit Ungváry elmond.

Az érdekes az Egan működéséről szóló szakaszban az, hogy Egan halálának leírását (65.) igenis jegyzetelte Ungváry, és abból az derül ki, akkor se jár jobban az olvasó, akkor se kap feltétlenül megbízható információt, ha van hivatkozás. Ungváry ugyanis tényként közölte: „Egan 1901. szeptember 20-án uzsorások által megbízott bérgyilkos áldozata lett”. Ezt Gyurácz Ferenc: Nemzeti gondolat és szociálpolitika (1998) című Valóságban megjelent tanulmánya alapján írja. Minden világosnak, szakszerűnek tűnik, csak az üt szöget az ember fejébe: miképp lehet, hogy többet beszélünk a tiszaeszlári vérvádról, mint arról, hogy a zsidók megölették az állam egyik képviselőjét? Biztosan gyilkosság történt? Vajon megbízható tanulmányra hagyatkozott Ungváry?

Inkább az történhetett, hogy nem olvasta el Gyurácz írását. Ungváry az antiszemita irodalom verzióját közölte Egan haláláról. Ezzel szemben a cikk elmeséli, hogy a hivatalos vizsgálat balesetet állapított meg, amit illett volna Ungvárynak is közölnie olvasóival. Szóba sem kerül olyan elmélet a cikkben, amely szerint bérgyilkos közbejöttével történt volna az állítólagos bűncselekmény. Legfőképpen pedig Gyurácz cikke ugyan gyanakszik arra, hogy emberölés történhetett, de két ízben is óv attól, hogy azt bárki bizonyosnak tekintse.

Az a kérdésem Ungváry Krisztiánhoz, megengedhetőnek tartja-e, hogy ilyesmik előforduljanak egy tudományos műben, főleg egy ilyen magas tudományos elismerést kapó és címre pályázó munkában, valamint a szerző ahhoz kapcsolódó szövegeiben? Amíg választ nem kapok, két szövegrészt citálnék, amelyekből kiderül valami arról, mi a véleménye neki az ilyen eljárásokról. Korábban a kuruc.info-n írta a holokausztról folytatott vitában, hogy „a történészi munka egyik legfontosabb eleme az önálló kutatás. Ha ez nem állapítható meg egy mű esetében, akkor azt plágiumnak szokták hívni.” Feltehető, hogy azt is problematikusnak tartja, ha mindez csak egy mű részleténél figyelhető meg. A következő eligazítást a mandiner.hu Ungváryval készített interjújában találjuk: „szerintem a történetírás szabályai ugyanúgy vonatkoznak Schmidt Máriára, mint Ungváry Krisztiánra vagy épp Földes Györgyre. Vagy korrektül idéz és hivatkozik valaki, vagy nem”. Egyetértek.2

1 Bihari Péter egy Facebook bejegyzésben, nevem említése nélkül, megírta, hogy Ungváry számos alkalommal hivatkozott munkájára, vagyis visszaélés nem történt. Személyes levelezésben közöltem vele, melyik szöveghelyről van szó. Bihari levelezésünkben elismerte, hogy Ungváry bekezdésének és az ő szövegének a hasonlósága fennáll, de ezt nem tartotta fontos kérdésnek. Facebook bejegyzését azóta sem helyesbítette.

2 Összes kritikai észrevételemet A Horthy-rendszer mérlegével kapcsolatban az MTA TK Szociológiai Intézetének socio.hu című folyóiratában szándékozom közölni. 

Bolgár Dániel

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/80666

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés