Út a győzelemhez

2015. január 05. 09:18

Takács Bori, a Milla maradéka és az összes többi kivérzett civil szerveződés, és valamennyi utódjuk előtt két út áll: a csendes kimúlás, vagy a Gyurcsánnyal való nyílt háború. Ez utóbbit javaslom.

2015. január 05. 09:18
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

Megmondom, mi lett volna az a váratlan húzás, amivel Gyurcsány akciója miatt a biztossá vált bukást el lehetett volna kerülni. Amikor ő előállt a pártzászló ötletével, s a szervezők kulturált, de határozott tiltakozása ellenére ragaszkodott hozzá, le kellett volna fújni az egész tüntetést. Bejelenteni, hogy Gyurcsány meghekkelte a demokratikus civil tüntetés szervezését, lábbal taposta az egyik civil szervezet gyülekezésének szabadságát. Le kellett volna rántani a leplet az álnok kígyóról, aki ellenük hangolta a közvéleményt, és a jó modort sem tartotta be. Ez az ember állandóan azzal játszik, hogy »összefogás« címén rányomul mások pártjára, szervezetére, tüntetésére, és amikor ez ellen tiltakozik valaki, akkor rámutat, hogy ez az ember az összefogás és a rendszer megdöntésének akadálya. Aljas színjáték ez.

Ezt kellett volna világossá tenni, és mielőtt az »összefogás« hisztéria és kórus beindul, kikérni maguknak azt a jogot, hogy Gyurcsány Ferenc 2 százalékos pártja nélkül is lehessen valaki demokrata, lehessen ellenzéki anélkül, hogy a Demokratikus Koalíciót a hátára kellene venni: ha sikeres lesz, akkor azt is magával vigye, ha nem, akkor múljon ki alatta. Ezért meghirdettem volna, hogy a parlamenten kívüli ellenzék forduljon élesen szembe a parlamenti kollaboráns árulókkal, öntsön tiszta vizet a pohárba, hogy lehet-e Gyurcsány nélkül bármit csinálni ebben az országban, vagy nem lehet. Vagy jön a liberális hisztériázó kórus, a lakáj újságírók szirénázásával, hogy kirekesztik a baloldal Orbánját, és akkor összeomlik a világ? Vállalni kellett volna a konfrontációt, és akiknek ez nem tetszik, távozzanak. Így most azoknak kell távozniuk, akik jót akartak.

Először is tisztázzuk, hogy a parlamentbe bevonult, Orbán alaptörvényére esküt tett álellenzék érdekei mások a helyettes államtitkárokéval megegyező fizetéssel a zsebükben, mint azoknak a csupasz seggűeknek, akiknek szavazataival ezt az úri életformát élvezhetik, miután becsapták őket, hogy menjenek el szavazni, és ők majd nyernek. Nem nyertek, de beültek a miniszteri szintű kedvezményekbe, az ingyen lakásba, irodába, autóba, és most onnan akarják megmondani a tutit. Hát ne mondják meg. Ponyimájes? (…)

Takács Bori, a Milla maradéka és az összes többi kivérzett civil szerveződés, és valamennyi utódjuk előtt két út áll: a csendes kimúlás, vagy a Gyurcsánnyal való nyílt háború. Ez utóbbit javaslom. Hagyjuk az elmúlt 25 évet, mert nem az a politikai rendszer volt a bajok forrása, noha mint kiderült, vannak fehér foltjai. Hanem azok a résztvevői, akik most is alakítói a helyzetnek, és a diktatúrában is ott folytatják, ahol abbahagyták. Az MSZP ugyanúgy zsákmánynak tekint minden megnyert pozíciót, önkormányzatot, képviselői helyet, mintha mi sem történt volna. És Gyurcsány folytatja ugyanazt a kisded játékát, amit elkezdett, először az MSZP-n belül, majd kívül: lenyúlni, bekebelezni az egészet, egy a pártunió, egy a vezére, aki a hobbiját űzi, és mindennél fontosabb neki saját tükre, amelyben tetszeleghet. Az ország sorsánál is, a kórházakban teljesen feleslegesen meghaló emberek tízezreinél is. Mögötte áll a pesti liberális elit és ballib média, ebből a pozícióból indít támadást minden olyan kezdeményezés ellen, amely őszinte ellenzéke a rendszernek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. január 05. 17:37
victor győztes latinul!
írmag
2015. január 05. 17:33
@Dr. Spielmann _szarkupacok_kiikszelve_ = Dr. Matatakakiban. Attól indulsz be? Előtte, vagy utána mosod a kezed? (Anya nem szólt, hogy helyette kellene?) Olyan jó nagy játékos lehetsz!
berzsian56
2015. január 05. 16:54
Látom makkosegér , te most az extasyról áttértél, valami uj erősebb anyagra. " Hagyjuk az elmult huszonöt évet, mert nem az a rendszer volt a politikai bajok forrása, noha kiderült vannak fehér foltjai. Hanem azok a résztvevői, akik ma is alakítói a politikai helyzetnek, és a diktatúrában is ott folytatják ahol abbahagyták". Az MSZP ugyanúgy zsákmánynak tekint minden megszerzett poziciót,önkormányzatoz ,képviselői helyet ,pozíciót , mintha mi sem történt volna." Szóval ennek rablóbandának, amelyik kifosztotta , eladósította és dobraverte az ország teljes vagyonát, semmi köze az előzményekhez, hiszen nem ez a rblógazdálkodás volt a bajok forrása, hanem az, hogy a következő nemzedék rosszúl használta fel az a rengeteg ráhagyott tartalékot, amit a rohadékok pártja ráhagyott. Rosszul bántak at átörökített értékekkel. Így gondolod,makkosegér?
kjkj945
2015. január 05. 15:39
"vagy a Gyurcsánnyal való nyílt háború" Hogy képzeled bartkuss a böszme führer ellen? Ja amerikából nem látod, hogy a vezííír még ki tudja meddig a placcon lesz! Szükség van rá a további 2/3-okhoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!