Mi tehetünk róla, mi tehetünk ellene

„Idén talán nem volt fontosabb cikksorozat, mint Panyi Szabolcs gólyatábori nemi erőszakokról szóló sorozata az Indexen. A korábbi történetek mellé most került egy harmadik is, amely talán legdurvábban mutatja meg az aljasságot, amely az ilyen eseteket körüllengi.

A mostani cikk egy évekkel ezelőtti főiskolai gólyatábor eseményeit mesélik el: a lányt először cserben hagyja a srác, aki megígérte, hogy vigyázni fog rá; aztán megerőszakolja egy másik »férfi«; végül pedig a szervező HÖK-ösök leitatják és rábeszélik, hogy ne hívjon mentőt, vagy rendőrt, pedig az erőszak következményeként sérüléseket szenvedett. Másnap pedig csak úgy egyszerűen kidobták a táborból. Mind férfiak. »Férfiak«. Tetvek.

Ez a három eset bizonyára nem elszigetelt. A cikkek Facebookos kommentjeiből, a pécsi rendőrség elhibázott videójából, vagy éppen Sebestyén Balázsék milliók által hallgatott rádióműsorában tett megjegyzéseiből, viccelődéseiből az is világos, hogy a magyar társadalom hozzáállása ehhez a témához siralmas. Nem véletlenül kezdi Panyi a történet előtt a cikket ezzel a szöveggel:

»Réka történetét – ez természetesen egy álnév – viszont én nem voltam képes sokáig megírni. Mert a beszámolójában eleinte saját magát is hibáztatta. (...) Én pedig féltem, nehogy bárki is félreértse vagy szándékosan félreértelmezze, és azt mondja: lám, maga az áldozat is tudja, ő a hibás, és még ő is úgy gondolja, nem szabad valakit szexuális erőszakért börtönbe zárni!«

Akkor szögezzünk le gyorsan néhány dolgot, amit érdemes mindenkinek átgondolnia. A nemi erőszakért egy ember felelős, az erőszaktevő. Azért, hogy az erőszaktevők megúszhatják, mi vagyunk felelősek. Mi, akik, ezt nem tartjuk olyan nagy bűnnek. Mi, akik úgy gondoljuk, hogy az erőszakért azért valamennyire, a mélyén azért mégiscsak a nő is felelős. Mert miért öltözik úgy, miért iszik, miért jár arra, miért mosolyog rá, miért rázza magát, miért táncol, miért provokál. Aztán meg nevetünk rajta.

Mi, akik nem vagyunk szolidárisak a traumán átesett nőkkel. Mi, akik nem tudunk mit kezdeni azzal, ha valaki elmesél egy ilyen történetet, inkább témát váltunk. Mi, akik lebeszéljük őket arról, hogy mentőt hívjanak, vagy feljelentést tegyenek. Mi, akik elhitetjük velük, hogy ők a hibásak. Mi, aki nem akarjuk tönkretenni valakinek az életét egy »kis botlás miatt«.

Kérdés, hogy a szervezők miért nem akarják feltárni az esetet. Miért kell lebeszélni, leitatni az áldozatot? Mi hátránya származik abból a szemét állatnak, hogyha a tetves erőszaktevőre kihívja a rendőröket, miközben egy lány ott áll megtörten, vérezve? Hol van bármiféle lovagiasság, vagy emberi érzés? Elmentek ti a büdös picsába, oda. Elkeserítő. Borzalmas. Én szégyellem magam, de nagyon.

Mi tehetünk róla. Mi tehetünk ellene.”