Montesquieu és a polgári erények Magyarországon

„A rendszerváltást követően szinte egyáltalán nem foglalkoztak a politikusok és az értelmiségiek a demokrácia kulturális vonatkozásaival. A politikai-jogi mechanizmusok működtetése bűvöletében senkit sem érdekelt az, hogy azok valóban helyes működéséhez erények és azokból kiformálódó politikai kultúra is szükséges. A politikai osztály felelőssége megkerülhetetlen, tettei és megnyilatkozásaik – pártkötődéstől függetlenül – gyakran éles ellentétbe kerültek egy demokratikus politikai kultúra ideáival és így rombolták annak általános megítélését – különösen érzékenyen vetődött fel ez egy olyan közegben, mely nem rendelkezett erős demokratikus hagyományokkal. Továbbá, a közbeszéd és a közoktatás szintjén sem tettek sokat azért, hogy legalább az érdeklődő állampolgárok és diákok megismerhessék a demokrácia működésének valódi, klasszikus és modern mintákból kirajzolódó kultúráját, és ezen belül a polgár szerepét.

Illúzió lenne azt gondolni, hogy rövidtávon hirtelen bármi megváltozhatna, a politikusok például erényessé válhatnának, a lakosok pedig polgárként kezdenének el viselkedni. Az azonban nem álom, hogy lassan, apró sikereken és kudarcokon keresztül, közösen elkezdjük megtanulni a demokrácia értelmét és értékét, akár klasszikus szerzőket olvasva, akár nyugati megoldásokat tanulmányozva, akár a közéletben valamilyen szerepet vállalva. Azt gondolom, hogy a konzervativizmus – mely különös hangsúly helyez a politikai kulturális oldalára, beleértve a politikai tradíciót, a politikum intézményeken és mechanizmusokon túli működését, és kellően szkeptikus is a politikával szemben – természeténél fogva jelentős szerepet kaphat ebben a folyamatban, mivel megtaníthat vitatni, kételkedni, és értékelni, melyek a legalapvetőbb állampolgári erények napjainkban.”

*

(A cikket eredetileg Hörcher Ferenc írásaként tüntettük fel, de a szerző Fekete Balázs. A pontatlanságért elnézést kérünk.)