„Először is Orbán nevéhez fűződik a nemzeti-populizmus, maffiaállammal kombinált »találmánya« melyet a világon elsőként, Magyarországon vittek tartósan sikerre. Természetesen a »siker« úgy értendő, hogy önmaguk szempontjából és abban a tekintetben, hogy a nép »megkajálta« és bevette az egészet. Mármint azt, hogy ez a rendszer jó. Mindenkinek, vagyis az országnak és a népnek is. És nem csak annak a vékony rétegnek, amelyik kitalálta és bevezette. Nemzeti-populista rendszerek persze léteztek korábban is, de részint nem tudtak tartósan sikeresek lenni (ne feledjük, hogy Orbánék már 1998 óta vagyis 16 éve űzik sikerrel ezt a műfajt) részint nem kombinálódtak maffiaállami berendezkedéssel. Az újdonság tehát a nacionalizmus, a populizmus és az oligarcha maffiaállam sajátos elegyítése. EZT fejlesztették tökélyre és tették működőképessé és ez lett az, ami hosszú időre tönkrevágta országunkat.
A második tényező, ami Orbán történelmi szerepét illeti: hosszú évtizedekre kialakította az új magyar »politikai maffia-arisztokrácia« rétegét. Azt a szűk – bár egyre bővülő - réteget, mely ma sok százmilliós vagyonokat birtokol, és erősen kötődik az Orbán körüli politikai vezetőkhöz. Természetesen ide tartozik a Fidesz első 20 vezetője és az a gazdasági holdudvar (Nyerges, Habony, Simicska, Mészáros birodalmak, meg még akiről nem tudunk) mely holdudvar kizárólagosan részesül az állam nyújtotta kedvezményekben. Ezek a kiválasztott családok szabályos dinasztiákat teremtettek, melyek nagyon hosszú időre megingathatatlan gazdasági pozíciókat kaparintottak meg ebben az országban.