Reménytelenek

„Tehát az új kegyelmi eljárás az elítéltek számára egyáltalán nem kecsegtet több reménnyel, mint a korábbi szabályozás. A kegyelmi bizottság eljárása a bírói hatalom és az államfői kegyelem intézményének összekeverése. A bizottság állásfoglalása nem köti a köztársasági elnököt. Az elnök minden kérelmet indoklás nélkül elutasíthat, ráadásul eljárása jelenleg teljesen átláthatatlan. Adott esetben tehát a büntetőbírói grémium a szakvélemények beszerzése után megállapíthatja, hogy az elítélt nem veszélyes a társadalomra, nem állnak fenn a fogva tartás feltételei, az elnök ettől függetlenül mégis dönthet a további rabság mellett. Ez körülbelül olyan, mintha az autós a jogosítvány meghosszabbításához szükséges valamennyi szakorvosi iratot, leletet megszerezné, a háziorvos mégsem állítaná ki a papírt a vezetői alkalmasságról.

A kormányzati kommunikáció arra irányult, hogy a módosításnak a reményt kell megadnia a rabok számára, ezt pedig az átalakított kegyelmi eljárás megteremti. A hírekben szó sincs arról, hogy a strasbourgi bíróság a remény jogát tartalmilag úgy határozta meg, hogy az elítéltnek tudnia kell, milyen magatartást kell tanúsítania ahhoz, hogy tényleges esélye legyen a szabadulásra, és milyen feltételek mellett vizsgálják a társadalomba való visszailleszkedés lehetőségét. Ezek garanciális feltételek, melyek nélkül valódi reményről nem beszélhetünk. A kegyelmi eljárás új szabályaival a kormányzat csak a felületes szemlélők megtévesztését éri el, a jogállami megoldáshoz egy lépéssel sem kerül közelebb.

Várhatóan újabb évekbe telik, és újabb strasbourgi eljárásokra kerül sor, amíg konkrét esetek nyomán bebizonyosodik egyfelől az, hogy egy-két kivételtől eltekintve fennmaradt a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, másfelől pedig az, hogy az elnöki kegyelem intézménye nem megfelelő az elítélt szabadulási feltételeinek megvizsgálására.

Ha valóban öttagú bírói tanács döntene, előre meghatározott szempontok alapján, ésszerű időn belül, az támadhatatlan lenne. Igaz, ez a mostani jogszemlélet átgondolását és egyúttal az alaptörvény újabb módosítását igényelné. Addig viszont a tényleges életfogytiglanra ítéltek fogva tartása továbbra is az embertelen és megalázó büntetés tilalmába ütközik. Az Országgyűlés elnöke egy korábbi strasbourgi ügy kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a strasbourgi bírák idióták. Kérdés, hogy a hazai közvélemény melyik értékítéletet fogadja el inkább: az európai bírák hülyék vagy a magyar törvényhozók embertelenek?”