Vajon egy férfi miért ne lehetne véleménnyel a nők szerepéről? És miért ne lehetne a szerző által meglehetősen negatív módon feltüntetett, valójában sokkal inkább pozitív »hagyománytisztelő ember« véleménye igaz?
És miért ne lehetne azt gondolni, tisztelettel és megbecsüléssel, amit Ákos: »a legfontosabb és legszentebb női hivatás az anyaság«? Igen, szerintem is az. Vajon miben nem lehet egyetérteni Feke Pállal, aki szerint az anyaság »egy igazi küldetés, amelynél szebbet el sem lehet képzelni«? Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy nő nem lehet semmi más, csak anya, mert hála Istennek, nem mi vagyunk az Iszlám Állam a Közel-Keleten, lehet nyugodtan tanulni, dolgozni, amit csak akarsz, amihez kedved szottyan, ami jólesik. Sőt, legyen minden nő sikeres a maga hivatásában, ám mégis, egyetértve Ákossal, egy nő igazán az anyaságban válik azzá, ami: nagybetűs NŐVÉ. (És persze, ez nem jelent tiszteletlenséget, bántást azok felé a nők felé, akik valamiért nem tudnak anyákká lenni. Szeretnének, megpróbálják, de mégiscsak lehetetlen. Őket is tisztelni kell, ahogyan egy hagyománytisztelő ember tiszteli a nőket. Pontosan azért, mert ők is azok, amik: nők.
Lehetsz sikeres a munkádban, lehetsz sikeres a karrieredben (legyél is az), a nőiséged sérül, ha az élet legcsodásabb feladatát, küldetését, az anyaságot – tudatosan –kihagyod, ha tudatosan nemet mondasz a karrier, az érvényesülés kedvéért, ahogyan azt ma bizonyos feminista körök oly előszeretettel hangsúlyozzák. (Mint ahogyan sérül a férfiasságod is, ha nem leszel apa, ha tudatosan nemet mondasz az apaszerepre.)
Nem gondolom, hogy egy feleségét egyébként őszintén tisztelő négy gyermekes apa, egy színész-énekes, és egy szülei házasságára példaként tekintő fiatal srác gondolatai sértenék, bántanák a nőket.”