Ezt hallania kell: Trump győzelme miatt tomboló liberálisok kifakadásaiból készült metálszám (VIDEÓ)
A rögtönzött dal hamar népszerűvé vált.
Gyakorlatilag ama oldalon már rutinszerű közhely, hogy a magyar ellenzéki vagy civil szervezetek, illetve külföldi támogatóik amerikai érdekeket, a tengerentúli neoliberális és neokon háttérintézmények, agytrösztök céljait szolgálják.
„Melyek valójában nem kérdések, hanem állítások, amiket tényként kezelnek azok, akik hangoztatják. Lázár János emlékezetes 2012-es beszéde óta tudjuk, kik azok, akik amerikai pénzből amerikaiaknak csinálnak politikát. Szó sincs arról természetesen, hogy a politikusok és pártok ne bírálhatnák a civileket. (Vagy a civilből lett politikusokat.) Dehogynem bírálhatják. Bírálják is. Támadások civil szervezetek ellen az Orbán-kormány előtt is folytak. Élen járt benne a Demokratikus Koalíció jelenlegi alelnöke, Debreczeni József, aki – Gyurcsány Ferenc más rajongóival együtt – a Fidesz szálláscsinálóinak és hasznos hülyéinek nevezte a 2006 őszi rendőri jogsértéseket feltáró jogvédőket. (…)
»A Hallgatói Hálózat tüntet a tandíj ellen. Ötvenen vannak. Zenélnek.«
No, ez például bizonyíték, milyen megátalkodott kormányellenes szervezet ez. Egy gond van: ez a hír 2006. szeptember 21-i keltezésű. (Erők és terek. A válság napról napra, óráról órára. Szerkesztő: Varga Lajos Márton Népszabadság Könyvek. 2006. 79.o.) A Hallgatói Hálózat a tévéostrom után, az őszödi beszédet követő zavargások napjaiban demonstrált a tandíjat bevezető (balliberális, neoliberális) Gyurcsány-kabinet ellen.
Ötvennél sokkal többen manapság sincsenek. Hogy zenélnek-e, azt momentán, nem tudni, de azt igen, hogy nevetséges a Hallgatói Hálózatot és a hasonló szervezeteket a piacpárti globalizmus trójai falovának gondolni. Amennyire látható, ezek a szervezetek inkább progresszivista balosok, kifejezetten piac-, és tőkeellenesek, akik számára az Amerikát megszégyenítő Assange és Snowden hősök, nem pedig árulók. Inkább környezet-, és fogyasztóvédelmi beállítottságúak, devizahiteles-védők.
Egyébként sem túl értelmes ellenség-barát felismerés, hogy valaki szereti-e Amerikát, vagy nem. Eleve értelmezhetetlen a kérdés. Egy országot nem lehet kollektíven, egészében szeretni, ahogy utálni sem. Vagyis lehet, csak nem vall túl differenciált gondolkodásra. E sorok írója inkább tartható neoliberálisnak, mint a sok más ember, akiket ezzel vádolnak. De nálam is úgy áll, hogy van, amit szeretek Amerikában s van, amit nem. S a látszólag Amerika-gyűlölő jobbosoknál is akad pár dolog, amit szeretnek az USA-ban: a halálbüntetést, a drákói rendpártiságot, a három csapást, az ultrakonzervatív vallásosságot, a Darwin-tagadást.”