Zárva tartás: durva beavatkozás a mindennapokba

„Hosszan lehetne sorolni, hogy a kereskedelem dolgozóin kívül mely szakmákat érinti még a nem szabványos munkaidő- és munkanapbeosztás. A munka világa már nagyon régen átlépte a privát szféra amúgy is vékonyka vonalát. Ez nem egy kényelmes valóság, s még csak rossz értelemben vett karriervágy sem kell hozzá. Az úgynevezett – e titulust amúgy sürgősen száműzni kellene a közbeszédből – kisember így él, ebben a kontextusban szervezi az életét.

Szerencsés esetben papa-mama gürizik egész héten, rohannak a gyerekért, háromnapi hideg élelemmel felszerelve próbálják hivatalos ügyeiket intézni, este főzés, a nap megbeszélése jobb esetben tévé nélkül, majd ha mód van rá, akkor hétvégi program – hadd ne soroljam már. S igen, előfordul, hogy valaki hiányzik. Ugyanis a család egységének megőrzéséhez kell egy minimális szintű anyagi biztonság is, amelynek fenntartása egyre komolyabb rizikófaktorként jelenik meg az egyén életében. Inkább ezzel kellene kezdeni valamit, mert az együtt töltött idő mennyiségénél lényegesen fontosabb a minősége.

S aki ért már haza este nyolckor egy nehéz nap után, miközben éppen az ellenkezője a kivétel, az pontosan tudja, hogy a komolyabb vásárlást – bármi legyen is annak tartalma, kinek mi köze hozzá – az emberek nagy része nem szerdán intézni. Hanem a hét végi napokon. Akkor van rá ideje, akkor hagyják élni. Így tolják, a lehető legjobbat kihozva magukból.

Ugyanakkor e hatások tompítását, kijátszását első körben rá kell bízni a döntéseit meghozni képes egyénre, s azon keresztül az érintett családra, több kör pedig nincsen. Hagyni kellene, hogy az emberek a saját életüket érintő privát döntéseket – ilyen a családi élet szervezése is – saját maguk hozzák meg.”