A kezdetektől fogva alkalmatlannak tartottuk Kovács Lászlót a biztosi feladatra

2014. október 07. 00:13

Az Európai Unió történetében még nem volt példa arra, hogy a biztosi posztot az adott jelölt pótvizsgán keresztül érje el. Magyarország hírnevének csorbításáért a felelősség tehát Kovács Lászlót és az őt leendő hivatalában megerősítő Gyurcsány Ferencet terheli. (2004.)

2014. október 07. 00:13
Szájer József
Ma.hu

„A Fidesz már Magyarországon hozzászokott ahhoz, hogy minden rosszért - így most Kovács László minősíthetetlenül gyenge energiabiztos-jelölti meghallgatáson való szerepléséért is - a Fidesz a felelős. A magyar európai néppárti delegáció kezdetektől fogva alkalmatlannak tartotta Kovács Lászlót az európai biztosi feladat ellátására.

Keddi szereplése mindössze arra adott lehetőséget, hogy az európai érdekeket és a Barroso-bizottság jövőjét szem előtt tartva a delegáció igent mondjon az Európai Bizottság egészére.

Kovács László múltját, Lendvai Ildikó másodlagos értesülésekre támaszkodó mai közleményével ellentétben nem Szájer József hozta elő, hanem bemutatkozása kezdetén éppen Kovács László magyarázta percekig életútja állampárti kötődéseit. Az európai néppárti delegáció minden alkalmat felhasznált a »Kovács-ügy« minél hamarabb történő lezárására.

»Kovács-ügyet« nem a magyar képviselők, hanem maga Kovács László okozta azzal, hogy első biztosi meghallgatása után pártállástól függetlenül alkalmatlannak minősítették. Alig három hete a Fidesszel ellentétben a magyar szocialista delegáció képviselői akartak a Kovács Lászlót is magába foglaló Barroso-bizottság ellen szavazni. A mai meghallgatáson maga Kovács László ismerte be, hogy a magyar belpolitikai helyzet miatt előző meghallgatására felkészülni nem tudott és az a mai napig »rémlátomásként« lebeg a szeme előtt.

Az Európai Unió történetében még nem volt példa arra, hogy a biztosi posztot az adott jelölt pótvizsgán keresztül érje el. Magyarország hírnevének csorbításáért a felelősség tehát Kovács Lászlót és az őt leendő hivatalában megerősítő Gyurcsány Ferencet terheli. A magyar néppárti delegáció reméli, hogy a Magyar Szocialista Párt a továbbiakban az EU által felkínált vezető posztokat nem bukott pártpolitikusokkal akarja betölteni és lezárul az a szomorú fejezet, amely az Európában is nevetséges közös lista felállításának ötletével kezdődött és most Kovács László Európára erőltetésével végződött. 

Szájer József
az Európai Néppárt Képviselőcsoportjának magyar delegációja”

(2004. november 17.)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krksziget99
2014. október 07. 13:55
Kovács az EU-s fizetéséből pumpálta fel az mszp büdzséjét, de igy sem tudják fizetni a székházbért, mert ellopták azt is!
Eltünt
2014. október 07. 11:56
Navracsics alkalmasnak alkalmas csak túl sokat tud arról a ballibről akik őt leszavazták ,fejükre olvasná .Leszavazó ballib félti a székét magyar eus megbillegteti alattuk. Alaposan meg kellene vizsgálni az eus bizottság alkalmasságát! aztán ha átmennek, majd utána dönthessenek érdemi dolgokról... Ezek csak a görbe uborkában és a kerek akváriumban tudtak dönteni.Ennyi az IQ-juk! Aki náluknál okosabb, azt elkaszálják. Ezért tartunk ott, mert az eu egy sóhivatal üzemeltetünk drága pénzen.
cutcopy
2014. október 07. 11:55
Szóval most Navracsicson bosszulják meg Kovácsot, ráadásul kampányidőszakban..
Felebarát
2014. október 07. 11:31
csodás világ, csodás biztosokat tudunk kiküldeni :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!