Az új magyar külpolitikai stratégia I.

„Tartsunk fenn egy nagykövetséget egy nemzetközi viszonylatban marginális, 2 milliós kis európai országban, mert a legnevesebb egyetemükön létezik magyar tanszék? Ne tárgyaljunk Kínával, mert az emberi jogokat lábbal tiporják? Sújtsuk Oroszországot durva szankciókkal, mert Nyugat-Európa elvárja tőlünk? Ne üzleteljünk közép-ázsiai diktátorokkal, mert az ott kitermelt gázhoz vér tapad? Miért ne? Talán a svédek fenntartanak azért egy nagykövetséget Szlovákiában, mert a Comenius-on létezik skandináv tanszék? Nem. Talán az Egyesült Királyság, vagy az Egyesült Államok nem üzletel Kínával? Dehogynem. Évről évre emelik az országaik közötti kereskedelmet. Talán Németország élharcosa volt az oroszok elleni szankcióknak? Nem. Mindent megtettek azért, hogy a legcsekélyebb problémájuk legyen belőle, ha már bevezetik őket. És Ausztria, vagy Hollandia talán nem üzletel a kazahokkal, vagy az azeriekkel? Dehogynem. Egymást licitálják túl a lehetséges gazdasági együttműködésekért. (…)

Elvtelen, kizárólag haszonszerzésben érdekelt reálpolitika? Igen. Ám ilyenkor nem árt feltenni a kérdést, hogy 25 év alatt mégis mit értünk el a nyugatos, euroatlanti elköteleződésünkkel? EU-tagság? Igen, és éppen most készül minket magával rántani a gazdasági összeomlásba a szürke bürokraták által vezetett egy helyben toporgó, díszes társaság. NATO-tagság? Igen, de egy esetleges orosz invázió ellen nem ér semmit, mert, ahogy ’56-ban, úgy a nyugatnak most is könnyen lenne érve arra, hogy miért nem avatkozik be a magyarok védelmében (pl. forrongó Közel-Kelet). Gazdasági sikerek? A hazánkba irányuló nyugati befektetések jelentős része az elmúlt 10 évben eltűnt, így bár az EU-s pénzek elérhetőek, azokat muszáj kiegészíteni, hiszen nem elegendőek minden fejlesztésre. Remek dolog tehát, mindent lenyelni, amit Brüsszel vagy Washington mond, és minden létező szerződést aláírni, amit ők elénk tesznek, csak ebből nem lesznek beruházások, nem lesznek új munkahelyek, nem lesz semmi. Szervilitás lesz, leköteleződés, amire nem lehet növekedést alapozni.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy az elmúlt 25 év finomkodó, komoly stratégiai céloktól mentes, minden nyugati erőnek megfelelni akaró külpolitika sehova sem vezetett. Ezért új doktrínára van szükség, új gondolatokra, és ezt a kormányzati akaratot a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium keleti orientációjú, elvmentes, gazdasági érdekek formálta megközelítése vélhetően tökéletesen ki fogja szolgálni.”