Lehet azon sajnálkozni, hogy Magyarország határai miért nem terjednek az óceánig, ahol nagy erővel és folyamatosan fúj a szél, hogy miért nincsenek magas hegyeink, amelyekre vízi erőműveket építhetnénk, és miért nem süt a nap annyit, mint a Szaharában. A földrajzi tények azonban tények, s ebből az következik, hogy a megújuló energiák tekintetében az Európai Unió országai között nálunk a legrosszabbak a természeti adottságok. Ez azt is jelenti – bár erről a mindenkori magyar kormányok általában szemérmesen hallgatni szoktak –, hogy számunkra az Európai Unió által kötelezően előírt megújuló energiaprogram egyértelműen hátrányos, a versenytársainkhoz képest magas költségek folyamatosan rontják az ország versenyképességét. S ha már itt tartunk, érdemes megemlíteni, hogy az ország természetföldrajzi adottságaiból következően egyetlen lehetőségünk volt: a Dunán vízlépcsőket építeni, mint ahogyan Németország, Ausztria és Szlovákia tette. Történelmi szerencsétlenség, hogy a bős-nagymarosi beruházás a rendszerváltás viharában ellehetetlenült. Ráadásul úgy, hogy az építésre, a visszabontásra meg a pereskedésre – mai áron – ráment vagy 2 milliárd dollárnyi közpénz!
Aszódinak abban is igaza volt, hogy hosszú távon a paksi atomerőmű bővítésének nincs alternatívája, és abban is, hogy a meglévő négy orosz technológiájuk blokk mellé nem lenne célszerű