Különösen közéleti emberek és politikusok szeretnek büszkélkedni azzal, hogy lám, ők bátran a saját nevükön írnak, bezzeg a kommentelő a névtelenség homályából válaszol – mintha emiatt már eleve nem is lehetne igaz vagy értékes, amit ír.
„Először is, nem vagyunk mi annyira névtelenek. Többen ismerjük egymást, sokan pedig hagyunk magunk után annyi egyéb nyomot is, hogy aki akarja, kiderítheti, kik vagyunk. Nem mintha fontos lenne. De fogadjuk el, hogy nincs rá ideje, motivációja vagy képessége - akkor az ő számára tényleg névtelenek maradunk. Ha a fenti érvet ily módon zárójelbe tesszük, akkor jöhetnek a névtelenség védelmében a fő érvek.
Névvel írni költséges.
Nem arra gondolok elsősorban, hogy vannak emberek, akik tényleg megüthetik a bokájukat még egy kulturáltan kifejtett vélemény miatt is. Ez remélhetőleg ritka, bár nem olyan irányban haladnak a dolgok, hogy ritka is maradjon. Az ilyen helyzetben lévő emberek számára tényleg nagy a saját névvel írás költsége. Nem is az otromba trollokra gondolok - bár az adatvédelmi jogok őket is megilletik. (Jól is néznénk ki, ha csak annak a jogait kellene tiszteletben tartani, akit amúgy is kedvelünk.)
Arra gondolok elsősorban, hogy a blogolással és a kommenteléssel a magánszféránknak egy része úgy válik - írásban rögzítve - maradandóvá és hozzáférhetővé, ahogy az internet nélkül elképzelhetetlen volna, legfeljebb egy diktatúrában történhetne meg, ahol minden szavunkat le- és kihallgatják. Élőszóban tudhatjuk és megválogathatjuk, hogy kivel beszélgetünk és ki hall még minket, kit mibe avatunk be. De a szó még ott is elszáll. Az internet nyilvános blogjain és fórumain viszont a magánszféra (privacy) és a szabadság védelmére a névtelenség a legegyszerűbb eszköz. Magánszférára szükségünk és jogunk van, feladása tehát - például a saját név közzétételével - még bármilyen félni- vagy szégyellnivaló hiányában is költség, amelynek a megfizetését mindenkitől egyformán elvárni nem tisztességes dolog.”
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
Indul a nemzeti petíciós ívek postázása, március végéig várják vissza a kitöltött íveket.
A biztonságpolitikai szakértő szívesen leülne vitázni bárkivel, de eddig még nem hívták.
Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni... Az ember egy kis időre elfordítja vigyázó szemeit az uniós birodalmi központról, erre ott az üvegkalickákban már ismét feltalálták a spanyolcsizm… spanyolviaszt. Most épp a Demokráciapajzs fantázianevű kezdeményezéstől dobtam egy hátast. Demeter Szilárd írása.
A véleménynek ára van. Rasszizmus, megfélemlítés és gyűlölet. A következmények pedig már nem csak szavak: ellehetetlenítés, fenyegetések és állandó nyomás. Mikor vált a megfélemlítés a baloldal egyik legfőbb politikai eszközévé?
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
