„Nézetkülönbséges ugyanis vannak. Nem csak a hívek sokasága között, vagy a hívek és a Tanítóhivatal között, de a püspök atyák között is. Ideje tudomásul venni ezt. Ez persze ijesztő lehet: az egy szent katolikus és apostoli, mintha nem lenne eléggé egy. Mondjuk el lehet menekülni azzal, hogy azt mondjuk, akinek más a véleménye az az Egyház megrontásán dolgozik (legyen az akár maga a pápa) és imádságos hadba szólítunk mindenkit: na most imádkozz, mert ha ők győznek, akkor vége az Egyháznak. Talán célravezetőbb, ha szembe nézünk a valósággal. (Nem, nem azt mondom, hogy a világhoz kell igazodni, de kell kezdeni vele valamit.)
Több mint kétszáz résztvevő. Több mint kétszáz nézet. Senki sincs, aki teljes mélységében és valóságkörnyezetében meg tudná érteni mindegyiket. Ráadásul a résztvevők egymással beszélgetve hatnak egymás gondolataira. Kézenfekvő a végtelen számú pólust leegyszerűsíteni csoportokra és irányokra. Maguknak a résztvevőknek is egyszerűbb valamilyen csoportosuláshoz sorolniuk magukat. De a »progresszív/liberális« vs »konzervatív« felosztás már Jézus esetén is értelmezhetetlenné vált. Tudom, egyszerűbb lenne az élet, ha két párt lenne csak a Vatikánban és csak arról kellene döntenünk, hogy melyiknek szurkolunk mint egy focimeccsen, de hiába is vágyunk erre ez már rég nem így működik.