„Az általános egy nagy megkönnyebbülés” – mondja egy befolyásos professzor a Pápai Egyetemről. „Csütörtökön, dél körül II. János Pál csodát tett a szinóduson.”
Ez volt az az óra, amikor a lázadás elkezdődött a személy ellen, akit körültekintően választott ki Ferenc pápa, az ő első bíborosa, Lorenzo Baldisseri ellen – akit kedvesen jutalmazott meg a bíborral Ferenc pápa azért a felmérhetetlen szolgálatért a 2013-as konklávé előtt és alatt –, s akit egy évvel a szinódus ellőtt választott ki Ferenc, hogy ő irányítsa mind a 2014-es, mind a 2015-ös szinódust, hogy így el tudja érni azt az eredményt bármiféle széthúzás nélkül, amit a pápa szeretett volna. Mindez kemény ügy volt, de Baldisseri, fáradhatatlanul ennek szentelte magát; a kulcsfontosságú pont a média működtetése volt. Amíg a szinódusi munka titkos maradt, a médiaügyek gyorsan elért fait accompli-kkel működtek, amit semmilyen erő nem tudott megállítani, és így a végeredmény egy forradalmi relatio lett volna, amely Ferenc pápa felmagasztalása lett volna a világ püspökei által, szinte már egy guruszerű stílusban, mint a dicsőséges vezető, akinek az események feletti uralma nem lett volna tagadható és megállítható.
A fait accomplik ezen sorában az első hét után kiadott relatio, amit Bruno Forte érsek írt a szinódus kezdete előtt, kápráztató lépés volt: és itt, Rómában mindenki tudja, hogy Ferenc ismerte, olvasta és engedélyezte annak közzétételét. Semmi ilyen jelentőségű dolog nem történik a pápa tudta nélkül a valaha volt legegocentrikusabb és legperszonalisztikusabb pápaságban. Ami váratlan volt, de nem szabadott volna megtörténnie, az az, hogy az erős nyomás ellenére a többség inkább wojtyliánus maradt, semmint bergogliánus.