„Az általános egy nagy megkönnyebbülés” – mondja egy befolyásos professzor a Pápai Egyetemről. „Csütörtökön, dél körül II. János Pál csodát tett a szinóduson.”
Ez volt az az óra, amikor a lázadás elkezdődött a személy ellen, akit körültekintően választott ki Ferenc pápa, az ő első bíborosa, Lorenzo Baldisseri ellen – akit kedvesen jutalmazott meg a bíborral Ferenc pápa azért a felmérhetetlen szolgálatért a 2013-as konklávé előtt és alatt –, s akit egy évvel a szinódus ellőtt választott ki Ferenc, hogy ő irányítsa mind a 2014-es, mind a 2015-ös szinódust, hogy így el tudja érni azt az eredményt bármiféle széthúzás nélkül, amit a pápa szeretett volna. Mindez kemény ügy volt, de Baldisseri, fáradhatatlanul ennek szentelte magát; a kulcsfontosságú pont a média működtetése volt. Amíg a szinódusi munka titkos maradt, a médiaügyek gyorsan elért fait accompli-kkel működtek, amit semmilyen erő nem tudott megállítani, és így a végeredmény egy forradalmi relatio lett volna, amely Ferenc pápa felmagasztalása lett volna a világ püspökei által, szinte már egy guruszerű stílusban, mint a dicsőséges vezető, akinek az események feletti uralma nem lett volna tagadható és megállítható.
A fait accomplik ezen sorában az első hét után kiadott relatio, amit Bruno Forte érsek írt a szinódus kezdete előtt, kápráztató lépés volt: és itt, Rómában mindenki tudja, hogy Ferenc ismerte, olvasta és engedélyezte annak közzétételét. Semmi ilyen jelentőségű dolog nem történik a pápa tudta nélkül a valaha volt legegocentrikusabb és legperszonalisztikusabb pápaságban. Ami váratlan volt, de nem szabadott volna megtörténnie, az az, hogy az erős nyomás ellenére a többség inkább wojtyliánus maradt, semmint bergogliánus.
Számos prelátussal beszéltem az előző napokban, sokuk szinódusi atya. Mind dühös és haragszik Ferencre. Egy nagy afrikai ország püspöki konferenciájának elnöke „a bomlás ügynökének” nevezte velem szemtől szemben. A megfelelő szó, ami a Kúriában és a Szinóduson uralkodó légkört leírja a félelem és az üldözési mánia 18 hónapos kormányzása után, s amit az előző héten számos alkalommal hallottam: „esasperazione” (elkeseredés). Az előző század tapasztalatai szerint a félelem és manipuláció vezette kormányzás nem tud sokáig tartani lázadás nélkül, és ez, ami csütörtökön kitört. Olyan volt, mintha egy kukta 18 hónap füstölgés után felrobbant volna.
A szinódus megbukott, mivel a céljait keresztezte a nyomás alatt összegyűlt harag felszínre törése, és ez az, ami ezt a rendkívüli szinódust igazán rendkívülivé teszi! A szinódusi atyák tiltakozása Baldisseri ellen október 16-án példátlan volt az előző ötven évet tekintve, a fősodratú média hallgatása pedig meglepő, figyelembe véve azt a gazságot, ami történt. Az olasz mainstream média elhallgatta az eseményeket, és még szombaton is azzal próbálják menteni Bergoglio pápa presztízsét, hogy a hibáért a felelősséget munkatársaira hárítják, beleértve Baldisserit, de közben mindenki tudja, hogy ők csak a pápa akaratának hűséges és rendületlen végrehajtói.
Mindeközben Walter Kasper bíboros renoméja a lehető legmélyebb szintre süllyedt, a lázadás vezetőit pedig hősöknek tartják.
Akárhogy is, a 2014-es szinódus csak egy lépés azon az ösvényen, amelyen Ferenc és szövetségesei rengeteg hibát ejtenek, és amelyek közül számos a véget nem érő önteltségükből fakad, majd egy váratlan ellenállás bukkan fel – egy ellenállás, amit a fősodratú média az egész világon ignorál.
Ami a szinódus záródokumentumát illeti, vajon hogy fog az kinézni? Talán nagyon rosszul, de sokkal kevésbé rosszul, mint amit már előkészítettek és amit vártunk. A progresszívek optimizmusa összeomlott, és ezen a ponton a szinódus záródokumentuma másodlagos kérdés: ami számít, az a harc, ami most kezdődik, és a következő, 2015-ös szinódusig fog tartani. Ferenc nem fogja könnyen venni, ami történt, és Baldisserire hatalmas nyomás fog nehezedni, hogy úgy manipulálja a 2015-ös szinódust, hogy azt már II. János Pál semmiféle csodája ne téríthesse el.