„Bizony, rövidke (20 éves) tapasztalatom szerint közösségeink nem mindig a szeretetről szólnak. Sőt, ennél (sajnos) sokkal rosszabb a helyzet. Arra törekszünk, hogy az emberek lássák, hogy mi mennyire szeretjük egymást. És ez óriási különbség!
Mit értek ezen? Bemegyek egy közösségbe. Rám sugárzik a keresztény műmosoly, az én arcomon is ez van. Mondanak valami kedveset, én válaszolok ugyanúgy. Valamit megdicsérek. Valaki megdicsér rajtam valamit. Beszélgetünk. Viccelődünk. Elindulunk. Mosoly ugrott, sőt, egy őszinte sóhaj is kiszakad belőlem: végre vége!
Mi is volt a baj? Izzadtságszagú volt az egész. Azért mosolyogtak rám, mert kell. Azért mosolyogtam, mert kell. Azért beszélgettünk, mert kell. A neheztelések, a bántások nem jöttek elő, de nem azért, mert nem neheztelek, és nem akarok bántani. Hanem mert tudom, hogy kell viselkedni keresztény körökben. (...)