„Ha a diagnózis nem áll messze a valóságtól, a változtatás különösen nehéz. Az intézményrendszer szűkítése elkerülhetetlen, ami viszont nem jelent egyet a hallgatói létszám érdemi csökkentésével, amennyiben van elég felsőoktatás-érett jelölt. A mindenkori kormányzati nyilvános oktatási stratégia - volt, van ilyen? - igenis meghatározhat képzési irányonként keretszámokat, és a vázolt okok miatt csökkentheti az állami oktatási szereplők számát. Az állami felsőoktatási intézmény autonóm, de nem szuverén.
2010-től érezhető ilyen kormányzati szándék, de az eszközök mögöttesek, legyen szó akár az egyre bürokratizálódó pályáztatási és minősítési rendszerekről, akár a kancellári poszt bevezetéséről. Ideig-óráig elodázható az önkormányzati intézményvédő erőkkel történő konfrontálódás, de az idő vészesen fogy. A közösségi főiskolák rendszerbe állítása hasznos kiút lehet a vitában.
A mai ellenzéki erők „szakértői” sokszor kántálják: a jelenlegi kabinet sok tízmilliárd forintot vont ki a szférából, s kivérezteti a felsőoktatást. Érdemi változtatások híján a jelenlegi struktúrában egy forinttal sem tennék többet a saját szektoromba. Utána viszont annál inkább.”