A Magyarország elleni mérkőzés után döntöttek a német szövetségi kapitány sorsáról
Hosszabbítanának vele.
Volt idő lehiggadni. A magyar focit tiszta fejjel kell elemezni, akkor – csakis akkor – megtaláljuk az 1–2 okait.
„A pálya először is túl nagy. Legalábbis az a fele, ahol nekünk védekeznünk kell. Az nem megy, hogy egy játékosnak annyit kell futnia, hogy begörcsöl a lába, ereje sincs visszasántikálni a pályára, csapata pedig emberhátrányba kerül emiatt. Az sem érthető, miért kilencven percig tart egy mérkőzés. Miközben a Cooper-futás 12 perces, s egy magyar játékos erre van trenírozva, ennek a hét és félszeresét kellene teljesítenie tétmeccsen.
A fair play sem arról szól csupán, hogy nem mondunk csúnyákat egymásra a pályán, hanem arról is, hogy az egymás ellen kiálló csapatok egyenlő feltételekkel futnak neki a labdának. Nem kell, hogy a bíró velünk legyen, elég, ha az ellenfél nyolc, kilenc; vb-döntős esetében hat-hét fővel áll ki ellenünk. Németország esetében külön feltétel, hogy kapus helyett mezőnyjátékost nevezhessenek a gólvonalra.”