A 3-4 puttonyos vélhetően egy korábbi rendszer gyengébb aszús éveinek mellékterméke: kellett a piacnak tervszerűen az aszú, de nem volt mindig botritisz.
„Az új rendtartás értelmében a 3 és 4 puttonyos aszú elveszti a szerepét. Mit gondolsz, több tér juthat ebből adódóan a késői szüretelésű boroknak, szamorodniknak?
A késői szüretnek biztosan. A szamorodni sokkal inkább piacfüggő. Rajtunk is, illetve a termelő és a fogyasztó közti sok piaci szereplőn múlik, hogy ezt hogyan befolyásoljuk. Ehhez kommunikációra is ugyanúgy szükség van. Egy szamorodni vagy egy késői szüret nem feltélenül adja meg valakinek a 3 puttonyos aszú élményét, de az erényei megvannak.
Egyébként, ha az ősi 1/1-es arányt nézem (1 liter alapborhoz 1 kiló aszúszem hozzáadásával számolok), akkor kijön, hogy az aszú hagyományosan az 5-6 puttonyos kategóriát jelentette. A 3-4 puttonyos vélhetően inkább egy korábbi rendszer gyengébb aszús éveinek mellékterméke: kellett a piacnak tervszerűen az aszú, de nem volt mindig botritisz… Ebbe nem is mennék bele mélyebben, de ezeknek a kategóriáknak nem feltétlenül kellett volna maguktól megszületniük. (Jó lenne, ha a 13-as aszúmra már a puttonyszámot nem kellene ráírnom, csak azt, hogy ’Aszú’). Ebből az aspektusból a szamorodni egy számunkra hálás kategória (és egyébként nem csak az édes lehet izgalmas).
A szamorodniban jobban hiszel esetleg? Annyi már itt az elnevezés: szamorodni, late harvest, késői szüret, cuvée, főbor… Nem lenne egy közös név, ami egységesebbé, kezelhetőbbé tenné a kategóriát?
Mit érnénk el vele? Értem én annak a logikáját, hogy lenne az aszú, a főbor, és a száraz borok, egyfajta összevonással. Mégis másképp húznék én a magam részéről határvonalakat: száraz fajtaborok, late harvest/késői szüret (botritisz nélkül), szamorodnik és aszú. Kommunikálható mindegyik édes kategória a maga nemében, ahogy a német nyelvterületeken is megvan a rendezőelv minden bortípusnál. Szerintem valami hasonló, de egzakt megoldás mellett az itteni borvidéki élet is tervezhetőbb lenne.
Ezt tisztába kell tenni, szőlészeti, borászati, piaci, marketing érvek mentén. A mostani definíció szerint a késői szüret mellett például ott van, hogy a botritiszes jegyeknek meg kell lenni. De mégis miért? Abban egyetértünk, hogy a mai termékleírás struktúrája beszűkít minket, hagyományokhoz ragaszkodunk (igaz nem élünk meg belőlük, a máslás, fordítás inkább megmarad kuriózumnak). A szamorodni túlságosan a lengyel piachoz kötött. Egy egységesített, összevont főbor kapcsán pedig előjön a kérdés, hogy ha bevezetjük magát a főbor elnevezést, akkor magát a nevet hogyan kommunikáljuk külföld felé.”
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
Indul a nemzeti petíciós ívek postázása, március végéig várják vissza a kitöltött íveket.
A biztonságpolitikai szakértő szívesen leülne vitázni bárkivel, de eddig még nem hívták.
Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni... Az ember egy kis időre elfordítja vigyázó szemeit az uniós birodalmi központról, erre ott az üvegkalickákban már ismét feltalálták a spanyolcsizm… spanyolviaszt. Most épp a Demokráciapajzs fantázianevű kezdeményezéstől dobtam egy hátast. Demeter Szilárd írása.
A véleménynek ára van. Rasszizmus, megfélemlítés és gyűlölet. A következmények pedig már nem csak szavak: ellehetetlenítés, fenyegetések és állandó nyomás. Mikor vált a megfélemlítés a baloldal egyik legfőbb politikai eszközévé?
A Tisza Párt agyonsztárolt külügyi szakértője anélkül bezzeglengyelezett és bezzegrománozott, hogy tisztában lenne a valós helyi viszonyokkal.
A hazai viszonyokhoz képest szinte kimeríthetetlen forrásokkal gazdálkodó transznacionális vállalatoktól érkeznek a Tisza Párt új potentátjai, csaknem felfedhetetlen kapcsolati hálókkal, jelentős tudásanyaggal a birtokukban – vélhetőleg nem üres kézzel.
