„2. Az őszödi beszéd
Nincsen sok választás, azért nincs, mert az őszödi beszédnek itt a helye. Úgy világít a kulturális emlékezetben, mint Baló György autója a pesti éjszakában. Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon. Hazudtunk reggel, éjjel meg este. Az van, hogy az őszödi beszédből lényegében mindenki tud idézni egy-két sort, Sas József szerint ez a legjobb beszéd, amit valaha hallott, pedig tán hasznosabb lenne, ha József Attila Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatából mondanánk be annyit, hogy: »Sok urunk nem volt rest, se kába, /birtokát óvni ellenünk / s kitántorgott Amerikába / másfél millió emberünk.« Ez persze csak terelés, mondhatni lárifári, mert a lényeg most a Balaton-partján rögzített retorikai kaland, amely meghatározza ennek az országnak az utóbbi majd egy évtizedét. Nyugaton a monomániás Oliver Stone forgatott volna belőle filmet, nálunk csak az Elment az öszöd című kulturális környezetszennyezést sikerült kihozni belőle.
Felsorolni nehéz, mi következett abból, hogy megtudtuk, Petrétei Jóska és a fiúk dolgozgattak, hogy majd megdöglöttünk, hogy úgy csináljunk, mintha kormányoznánk, és aztán így tovább. Nem soroljuk föl, mert úgysem tudjuk mind körbeülni az asztalt. Azt viszont nem vitatjuk, hogy az államháztartási hiány eltitkolása volt az elmúlt húsz év kevés profin kivitelezett kormányzati akciója, azt meg Orbán Viktor a minap bemondta, hogy nem kell itt moralizálgatni, csak számolgatni. Volt Kossuth téri tüntetéssorozat, amelyen olyan figurák hősködtek, hogy ha véletlenül porondra lép Tapsi Hapsi, hirtelen komolynak tűnt volna a rendezvény. Volt az október 23-i rendőrattak, ötven év után tank jött és ment Budapesten, és mindezért végül kitüntették a vasprefektus Gergényi Pétert, hogy aztán a feltűnő és eltűnő »szlovák terroristákkal« szemben már ő is tehetetlen legyen. De a sztori Gyurcsány Ferencről szól. Ő azóta egy úgynevezett »gombóc« lett, politikai elemzők sokasága mondta már el, hogy ki kell köpni vagy le kell nyelni. (Török Gábor még gondolkodik, de valószínűleg mindkét verzió mellett dönt majd.) Az egész amúgy azzal kezdődött, hogy körberajongva rongyolt be a közéletbe, mert máshogy beszélt, mint Fáskerti elvtárs a II. kerületből, és nem csak annyit mondott, hogy a szakértelemnek kell kormányoznia, továbbá akkor még nem képzelte magát Durex-reklámnak, hogy azt hirdesse: első a biztonság. Aztán kezdődött a tánc. Jött Őszöd és addigra már mindennek vége lett. Most persze lehet még sokáig ismételni, hogy Orbánnak mennie kell, Demokrata Pártot mindenkinek, fogjuk meg egymás kezét, sárga rózsa és összefogás, aztán majd megnézzük, a szociális helyzeten túl, milyen mélyebb, föltárható oka van annak, hogy ez így alakult. És minden jel arra mutat, csak rosszabb lesz. Igaz, mindenkinek lesz olyan magyar politikával kapcsolatos élménye a 2000-es évekből, amelyet nem felejt. Ennek köszönhetően legalább elkúrtanból mind jók vagyunk.
1. 09/11
Nem csupán a dekád, de, meglehet, az egyetemes történelem Top 10-es pillanat-slágerlistájára is odakerülne a momentum, amikor az első repülőgép beleszállt a New York-i World Trade Center épületébe. Minden idők legnagyobb szabású terrorakciója, a műfaj Guernicája mindent megváltoztatott. Az Al-Kaida meglehetősen zaklatott hangulatban mutatta meg: a történelemnek akkor van vége, ha majd ők szólnak. A terror zárójelbe rakta a szabadságot, és megsúgta, hogy nem árt még gondolkodni egy kicsit. Ezrek haltak meg, ahogyan később halálba vittek ártatlanokat Madridban és Londonban egyaránt. Most meg éppen egy elmebeteg szervezet fejezget le újságírókat, s reklámozza magát a közösségi médiában, miközben a felvilágosult és cselekvőképes úgymond nyugati intézmények részéről olyan közlemények követik egymást, amelyekhez képest egy néhai napkeltés Aczél Endre-külpolitikai szakértés egy preventív csapásmérés. Ha a nemzetközi szervezetek nagyon potensnek szeretnének látszani, akkor rendelnek Potemixet és még egy konferenciát is összehívnak majd, esetleg kifejlesztenek egy okostelefonos-alkalmazást, amelyen látszik, hogy honnan kell menekülni, mert érkeznek az ISIS katonái. Szeptember 11. után persze a nyilvánvaló apakomplexustól gyötört ifjabb Bush, akinek kedvenc színésze Chuck Norris, az életműből pedig nyilván a Tomboló terrort értékeli legtöbbre, belekezdett néhány háborúba, de viszonylag kevés problémát oldott meg, akárha egyet sem.
Amúgy nincs mit mondani arról a napról, ahogyan nincs mit mondani arról sem, hogy gyerekek kezébe Uzit adnak, vagy arról hogy a szomszédos országban élőlánccal próbálják megakadályozni nők és gyermekek, hogy a lázadók bevonuljanak a városukba, arról, hogy hajléktalanokat pénzbüntetésre ítélnek, mert szegények. Az egész csak arról szól, hogy a világ olykor szar hely, a felelősség meg nagy ránk, mint gangstarapperre a Fubu-dzseki. Ezért lenne jó, ha legalább Széles Gábor végre komolyan venné magát, s kikapcsolná a gravitációt a picsába. Mert jobb ötletünk egyelőre nincs. Ha megteszi, ígérjük, bekerül a 2010-es évekről szóló Top 10-ünkbe.”