Lengyel elnök

„Kösz, Putyin – mondhatnánk ironikusan, ha lenne még kedvünk ironizálni az ukrán–orosz konfliktussal és az Európai Unióval kapcsolatban. Az, hogy Donald Tusk személyében végre kelet-közép-európai politikus kapott vezető szerepet az unióban, az egész térség sikereként értékelhető, nekünk, magyaroknak pedig hagyományosan csak a magunk győzelme lehet örömtelibb egy lengyelénél. Hogy egy határaink közvetlen közelében zajló háború kellett ennek a döntésnek a meghozatalához, az persze sokat elárul régiónk európai súlyáról vagy inkább súlytalanságáról. (...)

Anélkül, hogy túlértékelnénk az Európai Tanács elnöki posztját és általában a bürokratikus gúzstól szenvedő uniós intézmények vezetőinek mozgásterét, megkockáztatjuk: ha a föderalista nézeteket valló luxemburgi Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnöksége Budapesten rossz hírnek számított, akkor Donald Tusk megválasztása jó döntésként fogadható. Az utóbbi időben megjelenő külpolitikai hangsúlykülönbségekkel együtt a magyar–lengyel kapcsolat rendkívül korrekt, bizalmi volt a Tusk-kabinet közel hétéves tevékenysége alatt. Varsó – érthető középhatalmi ambíciói mellett – mindvégig erősítette a visegrádi együttműködést, s közben nyíltan vállalta az ütközést Brüsszellel, ha nemzeti érdekei úgy kívánták.”