„A távolság a hosszú házasság titka, szokták viccesen mondani. Ha nem is a távolság, de valamifajta szabadság tényleg kell, hogy legyen kettejük egy életre szóló kapcsolatában ahhoz, hogy működjön. Hogyan valósulhat ez meg úgy, hogy közben mégiscsak keresztény alapú házasságban kívánnak élni?
Érdemes a szabadságot megkülönböztetnünk a függetlenségtől. Amikor valaki úgy dönt, hogy házasságot köt, tulajdonképpen szabadon, a szabadságát megőrizve korlátozza a függetlenségét. A szabadságunkat nagyon is érdemes tehát megőrizni, mert arra szükségünk van a cselekvéshez, a kreativitáshoz. Másrészt ha hosszabb távon van együtt egy házaspár, akkor néha inkább a »mi«-ben élnek, a társas énjük, a közösségük megélése kerül előtérbe, néha pedig az »én és te«-ben élnek, vagyis a saját személyükre, annak individuális részére koncentrálnak elsősorban. Ez természetes hullámzásokat jelent minden kapcsolatban, ez nem baj! Személye, kapcsolata, életszakasza válogatja, hogy éppen melyik kerül előtérbe. Lehetséges, hogy egyszerre esik jól a párnak éppen az »én és te«-ben és a »mi«-ben létezni, de lehet, hogy ebben különbségek lesznek. Annak az elfogadása, hogy mind a kettőnek van létjogosultsága egy kapcsolatban az elégedettség és a tartósság szempontjából is, sokat segít a természetes különbözőségek elviselésében és elfogadásában. (...)