Kiska, a taktikus

„Kiska szerencséjére jól argumentált és messze még a következő elnökválasztás. A kulturkampfos árok egyik oldaláról dobálódzók sejtetéseivel ellentétben ugyanis a petíció aláírói nem Kotleba-féle szélsőségesek, hanem többségében jobboldali pártokra szavazó, viszonylag aktív választópolgárok. Pont olyanok, akik támogatására Kiska is számíthatott tavasszal, s számítani fog öt év múlva is. Kiska pechére viszont az ellentábor is őt támogatta, és egyik felet sem szeretné magára haragítani.

A népi konzervatív tömegeket és a szűk, városi liberális kávéházi elitet egy pártban elegyíteni szándékozó Mikuláš Dzurinda egy–másfél évtizede ezt a megosztó kulturális-etikai témák taccsra játszásával próbálta megoldani. Sikerrel. Kiska döntése is hasonló, azzal, hogy egyszerre lesz nehezebb és bizonyos értelemben könnyebb helyzetben, mint anno az SDKÚ. Könnyebben azért, mert nem kormányfő, akinek napi szinten kellene az agendával foglalkoznia, nehezebb pozícióban pedig azért, mert a kényes témák kerülgetéséhez a status quo fenntartása szükséges.

Ennek kikezdésére viszont a liberális oldalról fog érkezni folyamatosan egyre több kezdeményezés, ami a mostani, referendumoshoz hasonló védekező reakciókat fog szülni. A kérdéseket pedig egyre nehezebb lesz dzurindai módon megkerülni.”