Orbán és a civilek

„A mai kormány – legyünk egészen pontosak: a mai Orbán Viktor – elsősorban azokat a civileket szereti, akik a kormánytól kapott pénzen a kormányt segítik, mindenekelőtt az ideológiai hátország építésében. Ugyanakkor írásos bizonyítékunk van róla, hogy miniszterelnökünk a múltban még mást gondolt erről. Aki beleolvas az ELTE jogi karán írt szakdolgozatába (amit történetesen az elnyomó állam és a civil szféra viszonyáról írt), talán Orbánt is, de az Ökotárs és a kormány által szorongatott többi civil meghurcolásának sztoriját szinte bizonyosan jobban megérti majd.

»Minden társadalom szervezetében léteznek olyan intézményesített csatornák, amelyek funkcióik szerint a társadalomban kialakult igényeket, érdekeket közvetítik a döntéshozatali folyamatban közreműködők felé. A mozgalmak ebben a megközelítésben válságjelzők és válsághordozók lehetnek, ami feldolgozási, megújulási kényszer elé állítja a politikai intézményeket« – írja Orbán Viktor a rendszerváltás előestéjén. Szerinte két eset lehetséges: ha a politikai felépítmény megérti a társadalmi igényt, és hajlandó változ(tat)ni, akkor a civil mozgalom betöltötte a feladatát, hiszen a társadalmi igény politikai cselekvéssé változott. Ha viszont nem – utóbbi kifejezetten a zárt politikai struktúrákra, az egypártrendszerekre jellemző –, akkor nem fogja felszívni a változtatási szándékot, hiszen ezekben a rendszerekben nem a társadalom, hanem a párt mondja meg, hogy mire van igény. Ilyenkor a párt által választott megoldással szemben alternatívát megfogalmazó és azt a nyilvánosság elé táró civil mozgalom – Orbán szavaival – nem a válság jelzője, hanem »maga a testet öltött válság«, és a krízis nem a társadalmi probléma kezelésével, hanem a mozgalom eltakarításával ér véget.

Annak idején a dolgozatot olvasva valószínűleg százból százan azt gondolták, hogy Orbán Viktor erősen hisz a nyitott piacgazdaságban és a civilek politikakorrigáló szerepében. Most viszont úgy tűnik, hogy a tények (akkor és ma is) pontos értelmezéséből végül anakronisztikus konzekvenciát vont le: úgy döntött, hogy mégis inkább a zárt, civil kezdeményezésektől és kritikáktól mentes társadalmat preferálja, sőt megpróbálja rekonstruálni az európai díszletek között. Olyan civileket látni sem akar, akik a rendszer hibáival (a környezet pusztulásával, a szegénység növekedésével, a kirekesztés és a társadalmi szakadékok mélyülésével) szembesítik. A bábozók viszont bármikor jöhetnek egy buksisimogatásra.”