Szigetelőszalaggal a falra ragasztottak egy banánt: hatmillió dollárért azonnal lecsapott rá egy „műgyűjtő”
Újra kitett magáért a világhírű olasz művész.
Én sohasem veszítettem el az arcomat, csupán azok próbálják rám sütni ezt, akik a ma jellemző paranoia szerinti beteges gondolkodással két részre osztják a világot: bal- meg jobboldalra. Interjú.
„Ez a kiállítás egy szabad véleményalkotási fórum lett, ami nem nagyon fekszik egyik kormányzatnak sem, mára pedig olyan a közpolitikai helyzet Magyarországon, hogy lehetőleg minden cég távol tartja magát a nyilvánosság őszinte fórumaitól. Végül akadt segítség, így lett Arc.
Amely a közszemlére tett művekkel ironikus, éles kritikát fogalmaz meg a jelenlegi hatalommal szemben.
Korábban pedig az akkori kormányok ellen fogalmazott meg ilyet, de erre alig emlékszik valaki. Ezzel kapcsolatban erős az általános amnézia.
Éles politikai, közéleti kritikát időnként ön is megfogalmaz, legutóbb a Hvg.hu internetes oldalon. Ezt követően viszont készülő musicaljéhez támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól, és ez sokaknál kiverte a biztosítékot.
Akkor ezt tegyük helyre gyorsan! Az NKA-nál életemben először pályáztam, mert a piacon már elvétve lehet csak pénzeket találni produkciók finanszírozására. Az, amit dalszerzőként megpályáztam, nem közpénz, hanem abból a keretből származik, amit az NKA egy politikai döntéssel elvont az Artisjustól; attól a szervezettől, amelyik azokat a szerzői jogdíjakat kezeli, amelyeket sok más szerzővel együtt mi termeltünk meg. Ezzel az erőből nyomott kormányzati húzással sem értek egyet, de ettől miért ne pályázhatnék ugyanúgy, mint bármelyik szerző kollégám? A kettőnek semmi köze egymáshoz. Nem mellesleg: új dalaimnak és egy neves szerzőkkel közösen tervezett musical dalainak az írására kaptam 800 ezer forintot, ebből az összegből egy dal létrehozása, felvétele sem jön össze profi körülmények között. De pályáztam, mert manapság minden fillér számít.
Vagyis nemcsak az Arcot sikerült megőriznie, de a saját arcát is?