„»Az elveszett évtized nem egy forgatókönyv az EU számára, hanem az alapértelmezett előrejelzés« – kongatta meg a vészharangot szeptember 4-én egy gazdasági konferencián Mateusz Szczurek lengyel pénzügyminiszter. Ezzel ő az egyik első európai politikus, aki kimondta, amire egyre több szakértő figyelmeztet: az Európai Unió – és különösen az eurozóna – ugyanabba a gazdasági csapdába kerülhet, mint Japán az 1990-es évek elején. (...)
A legtöbb elemző szeme Mario Draghira, az Európai Központi Bank (EKB) elnökére szegeződött. Az EU olasz főbankára egyszer már kiérdemelte a »szuper« eposzi jelzőt, amikor 2012 júliusában egy mondattal – és egy ígérettel – gyakorlatilag megmentette az eurót.
Azóta a banki hiteleket meghatározó alapkamat leszállításával igyekezett pénzt juttatni a gazdaságba, de mára gyakorlatilag eljutott a falig. Augusztus végén Jackson Hole-ban elmondottbeszédében belátta, hogy valós a veszély, és egy, az amerikai kötvényvásárláshoz hasonló, de annál gyengébb programot hirdetett. Ennél sokkal messzebb viszont már nem tud menni, különösen amiatt, hogy nő a német ellenállás az egyre kockázatosabb akciókkal szemben.
Ha nem rukkolnak elő hamarosan valamilyen megoldással, annak hosszú távon is súlyos hatása lesz a stagnáló európai gazdaságra. Ugyan elkezdett csökkenni, de még mindig magas, júliusi adatok szerint 10,2 százalék a munkanélküliek aránya az EU-ban (az eurozónában pedig 11,5). Az álláshiány főleg a fiatalokat sújtja, és minél tovább maradnak távol a munkaerőpiactól, annál kisebb az esélyük a visszatérésre, tisztes megélhetésre és még kevésbé normális nyugdíjra. Arra, hogy mindez minek lehet a táptalaja, elég csak a szobájukba bezárkózó hikikomorikra gondolni, de egy brit felmérés szerint még a Japánnál jóval kevésbé szigorú társadalmú Egyesült Királyságban is a tartósan munkanélküli fiatalok 40 százaléka néz szembe mentális betegségek jeleivel, ami messze túlmutat egy egyszerű gazdasági problémán.”