„Ami a hatékonyan működő állami közműszolgáltatót illeti, ez a kijelentés több mint problémás. A hatékonyság (leegyszerűsítve) azt jelenti, hogy adott erőforrások felhasználásával a lehető legtöbbet hozzuk ki a »helyzetből«. Még elméleti síkon is kérdéses, hogy egy köztulajdonban lévő vállalat képes-e a magántulajdonban lévő vállalatok hatékonysági szintjét elérni, hiszen ez utóbbi esetében a tulajdonos(ok) profitérdeke természetes ösztönzőként hajtja a vállalati menedzsmentet, hogy egyre alacsonyabb darabköltség mellett termeljen/szolgáltasson a vállalat. A profitmotívum nem pusztán a bevételek maximalizását, de a termelési költségek minimalizását is jelenti.
Az állami (köz)tulajdon esetében ugyanakkor eltűnik ez az ösztönző erő! Ez nem jelenti azt, hogy nem lenne előnyös az állami tulajdon, hiszen eltűnik a bevétel maximalizálásában való érdekeltség is, ami egy monopólium esetében például alacsonyabb értékesítési árat és ez által nagyobb fogyasztói jólétet eredményezhet. De ezzel együtt eltűnik a költséghatékonyságra való törekvés is! Könnyen megeshet, hogy miközben az alacsonyabb árak okán a fogyasztók jobban járnak, de a pazarló termelés miatt mégis társadalmi veszteség keletkezik. A költség oldali hatékonyság hiánya miatt ugyanis ezek a vállalatok gyakran veszteségesek, amely veszteséget aztán a tulajdonos állam kénytelen fedezni a közösből, vagyis az adófizetők forintjaiból. (...)