Nyílt társad, a lom

„Erzsi néni Ercsiből odavolt a Cinkért és különösen az Inkei Bence által írt művekért. Mióta az internet hajnalán beköttette magához a világhálót, azóta elhanyagolta korábban díjnyertes kertjét, szomszédait, elhagyta addigi mindennapos szokásait és csak a belvárosi srácok mikrovilágában élt. Nem értette a többi ercsi embert.

Nem értette, hogy nem rajonghatnak ezekért a cuki srácokért, akik – egyéb dolguk nem lévén – nap, mint nap megviccelik ezt az áporodott, tudatlan, kedvetlen, leépült magyar valóságot. Szerette, hogy a srácok nem ismertek sem Istent, sem embert, az élőfába is belekötöttek, bátrak voltak és mertek, ha kellett, de ha a sarkukra léptek a metrón, akár üvöltöttek is. Érezte, hogy érte, róla és hozzá szólnak.

Erzsi néni Ercsiből szerette, hogy ezek a fiúk egy szög falba való beütését is olyan primitív tudásként írták le, amely nekik közhelyes, degradáló (pl. így: »kalapács, akármit is jelentsen ez«), de bennfentes titkok tudóiként mindennap hoztak valami vicces sztorit a fejlett Nyugatról, a Guardianből. Utolsó, nem virtuális barátnőjének, Katinak a szomszédból nagy hévvel magyarázta, hogy milyen jófej ez a Gawker-papa, amiért finanszírozza a srácok játékát, nagy társadalmi kísérletét.

Szurkolt a Cinknek, hogy mentsék meg az Origo által kiebrudalt zsenit, Inkei Bencét, a nagy iróniamestert. Röhögött Kati szomszéd fián, amiért túlórázik a Hankooknál, ahelyett, hogy találna az éjszakában egy amerikai nagybácsit. Tapsikolva ugrált otthon az Index nagy konteónapján, amiből sokat nem értett, de úgy érezte, végre megszólítják. A gyárbezárás óta nem volt ilyen boldog.”