„Mivel a magyar állam szíveskedett ezeket a cigány munkaszázadokat kölcsönadni Németországnak, így Balog Zoltán valóban jogosan mondta, hogy hát tőlünk nem deportáltak senkit, csak hát kényszermunkára kölcsönadni sem kifejezetten elegáns dolog százakat, ezreket. A sorsukról innentől nem lehet sokat tudni, de ismerve a munkaszázadok történetét, tőlük a sérültek, a szökni próbálók, vagy akiknek hülyén állt a füle a német tiszt szerint, azok simán kerülhettek megsemmisítő táborokba, ugyanakkor semmiképpen nem lehet ezt tervszerű népirtásnak nevezni.
Egyéni tragikus sorsok, nem véletlenül nem ad a német állam kollektív kárpótlást a »roma holokauszt« áldozatainak, csak egyéni kártérítést.
Karsai László, aki a téma egyetlen olyan szakértője, aki a történelemkutatás formai követelményeit betartva tesz megállapításokat, ezer körülire teszi a Holokauszt roma áldozatainak számát, a többi számháborúzó ennél jóval többre, viszont semmiféle tényanyaggal nem támasztják ezt alá. Ezer halott is pont ezerrel több, mint amennyi megengedhető lenne, viszont frontkatonaként jóval több cigány vesztette életét hazája, Magyarország védelmében.
Nekik kellene inkább szobrot állítani és emléknapot szervezni.”