Magyar érdek és külpolitika

2014. augusztus 26. 07:20

A „demokratikus baloldaliak” a brüsszeli könyöradományban reménykednek, mintha reális lenne, hogy az uniós országok hétmilliárd dolláros orosz piaci veszteségét ellensúlyozná a négyszázmilliós uniós segély.

2014. augusztus 26. 07:20
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap

A magyar kormányfő ellenben azt mondja, hogy erről tárgyalni kell Moszkvával, és együtt cselekedni az unión belül azokkal, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mert hasonló helyzetben vannak. »Az ideológiai központú külpolitikai vonalvezetést a félnótás országok számára találták ki az okos országok« – figyelmeztetett Orbán, emlékeztetve, hogy az Egyesült Államok a költségvetési hiánya tekintélyes részét Kínával finanszíroztatja, és »egypercnyi skrupulusa« sincs emiatt. Az Együtt–PM közleményírói azonnal magukhoz is kaptak erre, hiszen a »szent tehénről« mondták ki, hogy nem mindenben fantasztikus és tökéletes. Ráadásul felvetették azt, hogy amit nekik szabad, az talán másoknál sem lépi át a demokrácia és a nyugati elkötelezettség határait. A miniszterelnök ezenkívül ki merte mondani, hogy az uniós bevándorlási politika úgy, ahogy van elhibázott, s Magyarország zárva tartja kapuit. Lehet erről a kérdésről sokat széplelkűsködni, de talán érdemes megmaradni a realitásoknál. A bevándorló, a vendégmunkás addig kellett Nyugat-Európának, amíg dübörgött a gazdaság és a helyi melósnak már büdös volt, hogy taxisofőr, kukás, pincér vagy éppen takarítónő legyen. Kellett a szerb, török, kurd, indiai, pakisztáni és észak-afrikai munkaerő. Ma más a helyzet. Munka már nincs, integrálni meg nem sikerült ezeket az embereket, a szép liberális programok nem a beilleszkedést segítették, hanem egybefüggő, tökéletesen más értékrendet és kultúrát képviselő enklávékat hoztak létre. Lehet valamelyik skandináv országban muzulmán miniszter, attól még a muzulmán »gettóban« nincs kilátás az életre és remény az egymás mellett élésre az őslakosokkal. Ha máson nem, azon érdemes elgondolkodni, hogy a mérhetetlenül demokratikus jóléti Angliából miért megy el vagy másfélezer fiatal Irakba terroristának?

»Sunnyogással semmilyen eredményt nem fogunk elérni« – hangsúlyozta Orbán, megsértve egy újabb »demokrata« külpolitikai krédót. Pedig a tegnap vázolt magyar külpolitikai koncepció semmi olyat nem tartalmaz, amit ne kellett volna már eddig is tartalmaznia. Semmi olyat, amit nem adna utasításba bármely, magát függetlennek tekintő ország kormánya. Ez egyszerűen nemzeti érdek melletti külpolitika.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gatyakorc
2014. augusztus 26. 11:27
"Lehet erről a kérdésről sokat széplelkűsködni, de talán érdemes megmaradni a realitásoknál." Na ja. Csakhogy a realitás az, hogy Magyarországról százezres nagysegrendű- a kivándorlás. Úgyhogy előbb-utóbb lesznek hiányszakmák, amiket bevándorlókkal kell betölteni. Az egészségügy lesz az első. Hogy addig is a hős határőröktől meg a menekülttáborok lakóiról szóló rémmeséktől áll fel az átlagmagyar önérzete, az semmit nem fog számítani.
Berecskereki
2014. augusztus 26. 07:52
Az ukrán események ismét bebizonyították, hogy az EU felkészületlen és alkalmatlan a problémák gyors és hatékony kezelésére. Tagállamok összességében az orosz embargó miatt jelentkező veszteség nagysága ma még nem határozható meg és a 7 milliárd dollár csak egy irányszám lehet, mivel a hatása több területre is kiterjed. Így az unió által elkülönített négyszázmilliós euró még perselypénznek sem elégséges. Ugyanez vonatkozik a többi témára is. Mindez azt jelzi, hogy az uniós vezetés másodrangú kérdésnek tekinti a gazdasági témát, holott eredetileg ezért jött létre, és a működése folyamán nagyobb hangsúlyt kapott a politika, a pártpolitika. Ez is azt indokolná, hogy felül kellene vizsgálni az unió működését és el kellene indítani a szükséges reformokat.
hátakkor
2014. augusztus 26. 07:37
A Főnök nagyon szép eligazítást tartott a nagyköveteinknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!