Kétely és vidéke

„Ha a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében valójában hibázott is valaki, akkor szerintünk az legfeljebb maga a felperes takarék lehetett. Az a perstratégia ugyanis, ami – mint a törvényszék által közzétett sajtóösszefoglaló is tanúsítja – azt állítja, hogy az egyoldalú szerződésmódosításos kikötések mind egyedileg megtárgyaltak voltak, ebben a perben pont annyit ér, mintha be sem adták volna a keresetet. Ebben a speciális perben ugyanis csak azt lehet(ett volna) kimondatni, hogy a nem egyedileg megtárgyalt feltételek mégsem érvénytelenek,arról azonban, hogy a kéthelyiek által kötött egyes szerződések közül melyik tartalmaz egyedileg megtárgyalt, és melyik diktált feltételt az egyoldalú módosításról, a per nem szólt, így nem is dönthetett.

Már csak azért sem szólhatott volna, mert a perben nem voltak alperesek a kéthelyiek ügyfelei, így ők nem is tudhattak jogaik érdekében fellépni, rájuk ezért az egyes szerződéseik tekintetében a banki kereset elutasításának nincs is joghatása. Lenne amúgy eszköze a pénzintézeteknek arra, hogy elérje azt a joghatást, amit Damm Andrea és – a Magyar Nemzet szerint – »több devizaügyben jártas jogász« tulajdonít az ítéletnek: saját ügyfelekkel szemben indított megállapítási keresetekkel azt kellene tudniuk elérni, hogy a bíróság megállapítsa, hogy a szerződési feltételeket az adott szerződéseknél valóban egyedileg állapították meg.

Ez sem tűnik azonban egyszerűnek, a hazai jogorvoslati rendkívüli jogorvoslati lehetőségek pedig – a Kúria és az AB már ismert álláspontjára tekintettel – az ügy tartalmát illetően már nem kecsegtetnek sok jóval a bankok számára. Így voltaképpen az marad csak igazán fontos kérdés a bankperekben, hogy lesz-e bíró, aki az uniós jogot érintő, a már szintén megszületett luxemburgi döntéssel nem rendezett értelmezési kérdéssel a Európai Bírósághoz fordul majd.”